A Ludovika Collegium csapata december 10-11-én részt vett a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) hackathonján, melynek feladványa egy célzott, ugyanakkor átfogó oltási kampány kidolgozása volt. A Ludovika Collegium csapatát Fodor Márk Joszipovics, Győri Boldizsár, Dudás Márk alkotta, valamint külsősként részt vett csapatban Dibusz Bendegúz államtudományi szakos hallgató is.
A versenyen közel 20 egyetem 100 diákja vett részt, döntően orvostanhallgatók és egészségtudományi képzésben részt vevő diákok. A munkafolyamat megkezdése előtt a zsűri tagjai tartottak gondolatébresztő előadásokat. Először Dr. Gaál Péter a MEMT elnöke mondott köszöntőt, majd Dr. Szócska Miklós a Semmelwis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja, illetve Szigeti Szabolcs a WHO magyarországi irodájának vezetője a vakcinák általános szükségességéről beszélt. Ezt követte Dr. Szathmáry Eörs evolúcióbiológus előadása, melyben a klímaváltozás vírusokra gyakorolt hatásait mutatta be. Végül Dr. Lakatos Botond infektológus adott elő a járvánnyal kapcsolatos tapasztalatairól.
Csapatunk látta, hogy közigazgatási alapokon nyugvó ismereteit kell felhasználnia a minél észszerűbb oltási kampány kidolgozása érdekében. Már az első percektől megállapodtunk abban, hogy a társadalmilag kiszolgáltatottabb csoportokat kell az oltással elérnünk. Végül arra jutottunk, hogy a 300 legszegényebb magyar település lakosságát segítené oltási kampányunk. Ezen a 300 településen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjához hasonlóan 2022-től a Felzárkózó települések program keretében szociális munkások és karitatív szervezetek segítik a helybéliek boldogulását, integrációját. A felzárkóztató program kínálta szociális háló nyújtana segítséget a megtervezett oltási kampány lebonyolításában. A szervezetek támogató munkája mellett a kampány lényege, hogy a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tartalékos katonái oltóbuszokkal vonulnak ki ezekre a településekre. Erről tanúskodik csapatunk absztraktjának egy részlete is:
„Programunk illeszkedik az egyik legújabb közpolitikai szemlélet, a civil-állami együttműködés rendszerébe, ahol minden aktor feladata az, amiben a “legjobb” (Honvédség: logisztika és készletgazdálkodás, a partnerszervezetek szociális munkásai: helyismeret és a bizalom kialakítása, meggyőzés).”
Az ötlethez Vecsei Miklós kormánybiztos Ludovika Collegiumban adott novemberi előadása nyújtotta az inspirációt, melyben az elmaradott települések alapvető problémáit mutatta be részletesen.
Az oltóbuszok nem csupán a beoltás lehetőségét hozzák magukkal, hanem olyan szolgáltatásokat is, amelyek a települések lakosságát minél inkább motiválják a vakcina beadatására. Ezen túlmenően egyfajta jutalmazási rendszerrel támogattuk meg az oltási hajlandóságot. A vakcinát felvevők tűzifát kaphatnak, valamint hősugárzót nyerhetnek vakcinalottón. A program végül az Egészségkaraván nevet kapta. A programtervet mindkét fordulóban Fodor Márk Joszipovics prezentálta a zsűri előtt. A verseny alatt mentorunk, Joó Tamás egészségügyi közgazdász segítette a munkánkat.
Csapatunk végül megosztott II. helyen végzett, örömünkre szolgált, hogy egy nap leforgása alatt a pár ötletből ki tudtunk bontakoztatni egy ilyen oltási programot.
Szerző: Dudás Márk
Kép: Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság