Kedves Joszip! 2022 augusztusától decemberig dolgoztál szakmai gyakorlat keretében Tel-Avivban, az izraeli magyar nagykövetségen. Kezdjük az akklimatizáció folyamatával. Milyen gyorsan tudtál hozzászokni az ottani körülményekhez, …
Március 13-tól újra lehet jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tehetséggondozó programjára, a Ludovika Collegiumba. Ennek apropóján a Karc FM Lábjegyzet – vesszők és gondolatjelek című …
Az LC képzésének hallgatói a bevezető kurzusokat követően úgynevezett „tematikus ív” keretében tanulnak tovább. Ez egyetlen intenzív kurzust jelöl, mely az egész féléven át keretezi …
Prof. Dr. Boros Anitával, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Tanszékének docensével, a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont és a Körforgásos Gazdaság Elemző Központ …
Varga Béla Máté a Ludovika Collegium elsőéves hallgatója, jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának Bűnügyi szakán tanul, adó- és pénzügyi nyomozó szakirányon. Sportedzői, valamint …
A Ludovika Collegium őszi félévének egyik kitüntetett eseménye volt a dél-koreai konyhaművészet egyik legismertebb ételének, a kultusz övezte kimchinek az elkészítése az érdeklődő LC-s hallgatók …
Hamarosan a végéhez ér a Ludovika Collegium hallgatói tehetséggondozó programjának 2022-es felvételi időszaka. A május 8-ai határidővel záruló jelentkezés (mely az LC honlapjáról érhető el) …
Azbej Tristan 2017 óta dolgozik az üldözött keresztények megsegítéséért, 2018 szeptemberétől a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára. Utóbbiról …
Két csapatban képviseltették magukat hallgatóink az idei versenyen, mindkét csapat be is jutott a döntőbe, a legjobb 4 közé. Fodor Márk Joszipovics a Trojka csapatával indult és …
+36 1 432 9000 /20 885
info@ludovikacollegium.hu
1089 Budapest, Diószegi Sámuel utca 30.
Gépjárművel a Sárkány utca felől megközelíthető.