2025. május 7-én kezdődött el a katolikus egyház legfontosabb gyűlése, a konklávé (latinul: cum clave – „kulccsal bezárva”), amely során a Római Katolikus Egyház bíborosai titkos szavazással megválasztják az új pápát, Róma püspökét, az egyház fejét. Alig 24 óra elteltével már felszállt a fehér füst („fumata bianca”), megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai, majd a híres „Habemus Papam!” („Van pápánk!”) bejelentést követően Robert Francis Prevost bíboros, XIV. Leó pápaként megjelent az áldások erkélyén, és „La pace sia con tutti voi!” („A béke legyen veletek!”) szavakkal üdvözölte a világ minden tájáról érkező híveket.     

Ferenc pápa tizenkét évvel korábban, 2013. március 13-án köszöntötte a híveket ugyanitt. Az örökségét megérteni nagyon fontos a mai egyház és a világ számára is. A konklávé előestéjén a Ludovika Collegium egykori hallgatója, Pál Csaba Domonkos „Ferenc pápa öröksége” címen kiemelt kerekasztal-beszélgetés keretén belül Érszegi Márk Vatikán-szakértővel és Szőnyi Szilárddal, a Szemlélek magazin főszerkesztőjével beszélgetett. 

A diszkusszió első fő témája a személyes tapasztalatok és Ferenc pápa múltja volt. Mindkét meghívott hangsúlyozta, hogy Ferenc emberközeli személyiség, tulajdonképpen a „gesztusok pápája” volt, ami miatt az emberek szívét meg tudta érinteni. A személyes találkozók alkalmával mindig nagyon közvetlennek bizonyult, azonban a hivatalos, protokolláris találkozókat nem túlzottan szerette – emelték ki mind a ketten. A „szegények egyházát” szerette volna képviselni, melyre az egyszerű autójával, öltözékével és személyes hangvételű telefonbeszélgetéseivel hívta fel elsősorban a figyelmet.

Ferenc pápa hátterét tekintve abszolút új szemléletet hozott az egyház életébe. Latin-Amerikából, Argentínából származott, Jorge Mario Bergoglio néven 1936-ban született Buenos Airesben. Az érettségit követően 1958-ban lépett be a szemináriumba a jezsuitáknál. Érszegi Márk kiemelte, hogy míg a jezsuitáknál bevett a doktori diploma megszerzése, Ferenc a doktori diplomát nem szerezte meg, és nem beszélt olyan sok nyelven – amely pedig szintén jellemző a jezsuitákra, illetve a bíborosi kollégium tagjaira is. Pápasága előtt az élete legnagyobb részét Latin-Amerikában töltötte, azonban pápaságát követően egyszer sem tért vissza szülőhazájába, ellenben Magyarországon több alkalommal is járt.

A magyarokkal való kapcsolata ifjúkoráig nyúlik vissza, amikor is a Magyarországról menekült szerzetesnővérekhez járt gyóntatni és szentmisét bemutatni. Ezenfelül a helyi jezsuita magyarokkal is közeli kapcsolatban volt, sőt Jálics Ferenc jezsuita atya lelki vezetője és gyóntatója is volt Bergoliónak egy ideig. A kapcsolatuk később megromlott – egyesek szerint Bergolio adta ki Jálics Ferencet az argentin juntának. Ezt később tisztázták, és közösen mutattak be szentmisét is – ahogyan arra Szőnyi Szilárd is rámutatott.

A beszélgetés további témája Ferenc pápaságának központi kérdései voltak, úgymint a szegénységhez, a békéhez, az emberekhez való közelsége és a peremterületek szerepének, erősítésének kérdése. A Lampedusa szigetén tett első útja, vagy akár az ifjúsági világtalálkozókon való részvétele ezeket erősítették. A peremterületekre helyezett hangsúly többtucatnyi bíborosi kinevezésein keresztül is érzékelhető volt. Ezen témákon felül a teremtésvédelem melletti kiállásáról is szó esett. A „Laudato si” (magyarul: „Áldott légy”) című enciklikájával – mely Assisi Szent Ferenc Naphimnuszára is utal – figyelmeztetést próbált meg adni az életmódunk következményeire és a teremtett világ felé tanúsított, nem megfelelő bánásmódunkra is.

Sajátos egyházvezetési irányvonalát tükrözi az Érszegi Márk által használt fogalompáros is: doktrinális decentralizáció és pasztorális centralizáció. Míg Ferenc pápa kevésbé központosította a tanítások értelmezését, és nagyobb szerepet adott a helyi püspöki konferenciáknak (például az újraházasodott párok áldoztatása terén), a helyi viszonyokhoz igazítva az egyház tanítását, addig sokszor személyesen határozta meg az egyház pasztorális irányait (például kirekesztettek befogadása, irgalmasság, környezetvédelem). Emellett Ferenc pápa az ökumenizmust is központi kérdésként kezelte, és több párbeszédet és baráti kapcsolatot kiépített nem katolikus egyházi vezetőkkel is (például az orosz ortodox pátriárkával való találkozója). Azonban ellentmondás is övezte az egyházon belül Ferenc pápát – például a Tridenti mise korlátozásával kapcsolatban (régi rítusú mise, a tradicionalista hívők korében népszerű miserend), melynek céljául az egyházi egység erősítését tűzte ki –, a kétértelmű erkölcsi kérdések (a már említett újra házasodás) tekintetében is.

Ferenc pápáról elmondható, hogy egy nagyon közvetlen, sok újítást teremtő és a szegénységet a szívén hordozó pápa volt, aki viszont ellentéteket is szült, kiváltképpen az egyházon belül a néhol ellentmondó, vagy nem teljesen egyértelmű kijelentéseivel. A halálát követően április 26-án volt a temetése a Szent Péter téren, és a világ minden tájáról érkező –világi és egyházi – vezetők egyaránt tiszteletüket tették előtte; elismerve személyét és munkásságát.

A „Sede Vacante” („üres szék”) időszakát követően a bíborosok az első amerikai pápát, XIV. Leót választották meg, aki bár nem volt a legesélyesebb pápajelöltek között, a Szentlélek munkálkodása révén mégis ő köszönthette május 8-án este személyesen emberek százezreit, az élő közvetítésnek hála pedig emberek millióit. Ferenc pápát – aki gesztusaival és a 21. század kihívásaira adott válaszaival próbált az egyház útján járni – egy 69 éves, sok nyelven beszélő, doktori végzettséggel rendelkező, és nagy tapasztalattal rendelkező utód követi. Kérdés, hogy hasonló úton fog-e előre haladni, mint Ferenc pápa tette, vagy új irányokat jelöl majd ki az egyház életében.

(Képgalériánk a május 6-ai kerekasztal-beszélgetés mellett a konklávé idejére Vatikánba kiutazó LC-s hallgatóink Szent Péter téren készült fotóit is tartalmazza.)

Szöveg: Werner Balázs
Fotó: Tinkó Máté, Kádár Margit