A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) kábítószer-bűnözést érintő tényállásainak a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2025. évi XIX. törvény általi módosítása dogmatikai szempontból is jelentős fordulatként értékelhető, amely alapjaiban változtatja meg a korábbi szabályozási környezetet. – Szabó Bálint, a Ludovika Collegium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatójának tanulmányát közöljük.

Bevezetés
A jogalkotó felismerte,[1] hogy a 21. századi illegális kábítószerpiac dinamikája – különös tekintettel az új pszichoaktív anyagok gyors terjedésére – olyan komplex kihívást jelent a jogalkalmazás számára, amelyre a klasszikus büntetőjogi keretek között már nem adható hatékony válasz.
A jogalkotói szándék a módosítás során a prevenció és a szigorúbb fellépés irányába mozdult el, a zéró tolerancia elvéhez közelítő büntetőpolitikai koncepciót érvényesítve.[2] Ennek eredményeként egy olyan összetett, a társadalom védelmét előtérbe helyező normarendszer jött létre, amelynek dogmatikai elemzése elengedhetetlen a hatályos szabályozásra gyakorolt hatásainak megértéséhez.
Jelen elemzés célja az új jogalkotói stratégia öt elemének vizsgálata: A kábítószer fogalmának kiterjesztése, a szankciórendszer szigorítása, a minősítő körülmények, az elterelés szabályrendszere, és a gyakorlati kihívások. Ezen elemzés górcső alá helyezi az elvi alapvetések és a gyakorlati alkalmazás közötti összefüggéseket. A vizsgálat elsődlegesen a szankciórendszer szigorodását tárja fel aszerint, hogy miként közeledik egymáshoz a büntetési tételek tekintetében a kereskedői és a fogyasztói magatartás, majd kitér a mennyiségi határok objektív meghatározására és a kábítószer-fogyasztás minősítő körülményként való megjelenésére.

A kábítószer-fogalom dinamikus és kiterjesztő értelmezése
A büntető anyagi jog egyik legfontosabb garanciális követelménye a fogalmi egyértelműség. Ugyanakkor az anyagi jog kényszerpályán mozog: a szintetikus kábítószerek piacának gyorsuló innovációja miatt a statikus jogi definíciók hamar elavulnak. A jogalkotó ezt a feszültséget a Btk. 459. § (1a) bekezdésének beiktatásával oldotta fel,[3] amely egy kettős fogalmi rendszert hozott létre: egy taxatív listákon alapuló általános definíciót és egy funkcionális, kiterjesztő értelmezést a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények esetére.

A törvényi tényállás első fordulata a klasszikus keretdiszpozíciós technikát alkalmazza. A Btk. 459. § (1a) bekezdése értelmében főszabályként kábítószernek kizárólag a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet mellékleteiben[4] nevesített anyagok minősülnek.

1. ábra: Az egyes kábítószerek nyilvántartott adatai [Forrás: 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet]

Ez a megoldás biztosítja a jogbiztonságot a tisztán kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények (pl. kereskedelem, birtoklás) esetében. A büntetőjogi felelősségre vonás feltétele tehát egy objektív ismérv, mivel az anyagnak szerepelnie kell a jogszabályi listán. Ez a statikus elem garantálja az elkövetési tárgyak megismerhetőségét.

A jogalkotói innováció a bekezdés második fordulatában érhető tetten, amely áttöri a listás rendszer korlátait. A jogszabály felsorolásszerűen meghatároz bizonyos bűncselekményeket – köztük az emberölést (160. §), a testi sértést (164. §), valamint a vagyon elleni és vagyon elleni erőszakos bűncselekményeket (pl. 365. § (1) h) szerinti rablás) –, amelyek alkalmazásában a kábítószer fogalmával párhuzamba von minden olyan anyagot, amely:

• bódult állapot előidézésére alkalmas, és
• nem emberi fogyasztásra szánt (ideértve a kémiailag átalakított vagy más szerrel kevert anyagokat is).

Ez a dogmatikai fordulat azt jelenti, hogy amennyiben a szer nem szerepel a BM rendelet listáján, de a fenti feltételek teljesülnek, a bíróság a történeti tényállás és az ügyiratok figyelembevételével állapítja meg a minősítés kérdéskörét. A funkcionális meghatározás elegendővé teszi a szer hatásmechanizmusának bizonyítását.
A definíció szükségszerű eleme a „nem emberi fogyasztásra szánt” kitétel. Ez a fogalmi elem biztosítja, hogy az azonos hatással járó hagyományos, felnőttek számára legálisan megvásárolható, függőséget okozó anyagok (pl. szeszesitalok, dohánytermékek) kiessenek a szabályozási körből.
Ezzel a megoldással a jogalkotó üzenete egyértelmű: aki bódult állapotba hozza magát – függetlenül attól, hogy a szer jogilag tiltólistás-e, vagy sem –, és ebben az állapotban sérti mások életét, testi épségét vagy vagyonát, az a kábítószeres elkövetésre vonatkozó szigorúbb minősítés (és büntetési tétel) szerint felel. Ez a dinamikus fogalomalkotás a társadalomvédelem érdekeit helyezi a formális jogi definíciók elé, megteremtve a hatékony fellépés lehetőségét az ismeretlen hatóanyagokkal szemben is.

A szankciórendszer drasztikus szigorítása
A Btk. 2025. évi XIX. törvénnyel módosított állapotát vizsgálva egyértelműen kirajzolódik a jogalkotó azon szándéka, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elleni fellépés súlypontját a szigorúbb szankcionálás irányába mozdítja el. A szankciórendszer átalakítása nem csupán a büntetési tételek mechanikus emelését jelenti, hanem a büntetéskiszabási elvek szigorítását is, különösen a minősített esetek körében.

A hatályos szabályozás egyik legfontosabb üzenete a kereskedői és a birtoklási típusú magatartások büntetőjogi megítélésének közelítése.

• Kábítószer-kereskedelem (176. §): Az alapeset (kínál, átad, forgalomba hoz, kereskedik) büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
• Kábítószer birtoklása (178. §): A termesztés, előállítás, megszerzés vagy tartás alapesete két évtől nyolc évig, illetve bizonyos minősített esetekben öt évtől akár húsz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett.

Ez a párhuzamosság azt jelzi, hogy a jogalkotó a kábítószer-birtoklást – amennyiben az nem csekély mennyiségre és saját felhasználásra irányul – a kereskedelemmel közel azonos társadalomra veszélyességű cselekményként értékeli. A generális prevenció érvényesülése érdekében a törvény a kínálati és a keresleti oldal szereplőit is szigorú fenyegetettség alatt tartja.

A szankciórendszer szigora a minősített eseteknél válik igazán drasztikussá. A Btk. 176. § (3), és 177. § (2) bekezdése alapján a büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, amennyiben a kábítószer-kereskedelmet:

• jelentős mennyiségű kábítószerre,
• bűnszövetségben, vagy
• hivatalos személyként

követik el. Az életfogytig tartó szabadságvesztés lehetőségének kodifikálása a kábítószer-bűnözést a legsúlyosabb, élet elleni bűncselekmények szintjére emeli. Hasonló szigor figyelhető meg a 18. életévét be nem töltött személyek védelmében is. Az oktatási, köznevelési, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt intézmény területén (vagy annak közvetlen környezetében) elkövetett cselekmények öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendőek.

A hatályos Btk. szankciórendszere a korábbi helyett a zéró tolerancia elvét tükröző, objektív alapokon nyugvó szigorítást valósít meg. A büntetési tételek alsó és felső határainak emelése a konkrét bűncselekményre vonatkozó büntetési tétel kereteit határozza meg, kijelölve a bírói mérlegelés új határait.

A kábítószer mint minősítő körülmény
A büntetőjog dogmatikájában a minősített esetek rendszere hivatott kifejezni azt a jelentősen nagyobb társadalomra veszélyességet, amely az alapesethez képest súlyosabb joghátrányt indokol. A Btk. vizsgált módosítása ezen a területen hajtott végre strukturális átalakítást: a kábítószer-fogyasztást és a bódult állapotot számos, kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény esetében a minősített esetek körébe emelte. A meghatározott széleskörű kábítószer-fogalom éppen ezen tényállásoknál érvényesül, biztosítva, hogy a büntetőjogi szigor ne legyen kijátszható a szer kémiai összetételére való hivatkozással.
A jogalkotó a legszigorúbb védelmet az élet és a testi épség körében garantálja. Az emberölés és a testi sértés esetében a kábítószer hatása alatt történő elkövetés automatikusan minősített szintre emeli a veszélyességet.
Az emberölés kérdéskörében a bírói gyakorlat számára a kábítószeres befolyásoltság korábban a beszámítási képesség és az önhiba vizsgálatának körébe tartozott.[5] Az új szabályozási környezetben, amennyiben az elkövetés kábítószer (vagy bódító hatású szer) hatása alatt történik, az közvetlenül hat a büntetés kiszabására.
A testi sértés minősített eseteinél a kábítószer jelenléte a cselekmény garázda jellegét, illetve a védekezésre képtelen személy elleni elkövetés kockázatát fokozza (mivel egy bódult állapotban lévő személy nehezebben tesz különbséget a védekezésre képesség szintjeiben). A jogalkotó a kábítószer-fogalom kiterjesztésével biztosította, hogy ha a bántalmazás egy „dizájnerdrog” okozta agresszív roham következménye, az elkövető a súlyosabb minősítés alatt legyen szankcionálva. A vagyon elleni bűncselekmények közül a törvény kiemeli a lopást, a rongálást és a jármű önkényes elvételét, valamint a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények közül a rablást és a kifosztást. A fogalom alkalmazása ezen esetekben kulcsfontosságú: ha az elkövető a cselekményt kábítószer vásárlásához szükséges anyagi javak megszerzése érdekében követi el, a funkcionális fogalom miatt a cselekmény súlyosabb minősítés alá esik.
A garázdaság és a rendbontás esetében a kábítószeres befolyásoltság a kihívóan közösségellenes magatartás katalizátora. A jogalkotói logika szerint a szer hatása alatt elkövetett garázdaság fokozottabb riadalmat kelt a társadalomban. A minősített eset megállapításához elegendő a szer „bódult állapot előidézésére való alkalmasságának” bizonyítása. Ezzel a jogalkotó a közterületi biztonságot fenyegető, szerhasználatból eredő vandál cselekményeket a zéró tolerancia elve alapján szankcionálja, kizárva, hogy az elkövető a szer legális státuszára hivatkozva enyhébb elbírálásban részesüljön, feltéve, hogy a szer megfelel a törvényi definíció második fordulatának.
A vizsgált különös részi tényállások elemzése rámutat, hogy a kábítószer fogalmának kiterjesztése nem öncélú jogalkotás, hanem a minősített esetek érvényesülésének garanciája. A törvényhozó ezzel a megoldással bezárta a kört, mivel bárhol, ahol a Btk. a cselekmény súlyosító körülményeként értékeli a kábítószerek szerepét, ott a legszélesebb, hatástani alapú definíciót rendeli alkalmazni. Ez a dogmatikai megoldás biztosítja, hogy a modern kábítószer-bűnözés járulékos hatásai a maguk teljes büntetőjogi súlyával legyenek szankcionálhatók.

Az elterelés megújult szabályrendszere
A büntetőpolitika rendszerében a szigor mellett szükségszerűen megjelenik a kezeléselvű megközelítés is. A Btk. 180. §-a szabályozza az ún. elterelés jogintézményét, amely a kábítószer-bűnözés elleni küzdelemben a büntethetőséget megszüntető okok speciális esetét képezi. A jogalkotó célja a reintegráció elősegítése és az értékesítési hálózatok feltárása azon elkövetői kör számára, ahol a büntetőjogi fenyegetettségnél hatékonyabb eszköznek bizonyul az egészségügyi beavatkozás.

Az elterelés alkalmazhatósága nem automatikus, hanem szigorú feltételekhez kötött. A Btk. 180. § (1) bekezdése alapján a büntethetőség csak akkor szűnik meg, ha az elkövető:

1. Csekély mennyiségű kábítószert termeszt, állít elő, szerez meg vagy tart birtokában, illetve kábítószert fogyaszt,
2. kizárólag saját használatra vonatkozóan követi el a cselekményt,
3. az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig tartó folyamatos kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő ellátásban vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt, illetve
4. a vádemelésig az elkövetés körülményeit feltárja, és lehetővé teszi a kábítószert értékesítő személy kilétének megállapítását.

A kereskedelmi célzat (kínál, átad, forgalomba hoz) vagy a csekély szintet meghaladó mennyiség kizárja az elterelés lehetőségét. A jogalkotó ezzel a fogyasztói magatartást elkülöníti a terjesztői láncolattól, és csak az előbbi esetében enged teret a gyógyító jellegű megoldásnak.

A jogintézmény preventív jellegét erősíti a Btk. 180. § (2) bekezdésében rögzített korlátozás. Nem zárja ki a büntethetőséget, amennyiben az elkövető a cselekmény elkövetését megelőző két éven belül a kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen, illetve a megelőző-felvilágosító szolgáltatáson részt vett, továbbá az értékesítő személyazonosságának megállapításában közreműködött, és ennek alapján a büntethetőségét megszüntették. Emellett speciális szabály a (2a) bekezdés szerint, hogy az (1) bekezdés akkor sem alkalmazható, ha az elkövető az aszerinti lehetőségével már két alkalommal élt. Ez a szabály azt a célt szolgálja, hogy az elterelés ne válhasson a rendszeres fogyasztók eszközévé. A jogalkotó ritka mentesülési lehetőséget biztosít az újrakezdéshez, azonban a visszaeső magatartást már a büntetőjog klasszikus eszközeivel rendeli szankcionálni.
A törvény a büntethetőség megszüntetése, illetve a korlátlan enyhítés lehetőségét nem csupán az elkövető státuszához, hanem az együttműködés mértékéhez köti.[6] A Btk. 180. § (3) bekezdése alapján, meghatározott esetekben[7] alkalmazható a korlátlan enyhítés, amennyiben a kábítószert értékesítő személy kilétének feltárására vonatkozó kötelezettségüknek eleget tesznek, feltéve, hogy nem bűnszervezetben követték el a bűncselekményt.
Ez a rendelkezés a beszámítási képességre reflektál, mivel a jogalkotó elismeri, hogy a függőség kényszerítő ereje alatt elkövetett cselekmények társadalomra veszélyessége eltérő megítélésű lehet, mint a haszonszerzési célú bűnözésé.
Az elterelés szabályrendszere a szigorodó büntetőpolitikai környezetben egy szűk, de garanciális jelentőségű megoldásként funkcionál. A jogintézmény fenntartása azt jelzi, hogy a jogalkotó a csekély súlyú, fogyasztói típusú cselekményeknél továbbra is a prevenció, az értékesítési hálózatok feltárása és a gyógyítás feladatát emeli magasabbra a büntetéssel szemben. Ugyanakkor a mennyiségi és időbeli korlátok szigorú alkalmazása biztosítja, hogy ez a lehetőség ne gyengítse a törvény általános visszatartó erejét.

A kábítószer fogalma által generált kihívások a gyakorlatban
A Btk. 459. § (1a) bekezdésével bevezetett kettős fogalmi meghatározás – bár minősítési szempontból indokolt válasz a dizájnerdrogok terjedésére – a jogalkalmazás szintjén jelentős dogmatikai és gyakorlati kihívásokat generál. A bizonyítási eljárás során új típusú terheket ró a nyomozóhatóságokra és az igazságügyi szakértői hálózatra az új, kettős fogalom miatt.
A gyakorlati jogalkalmazásban éles választóvonal húzódik a „klasszikus” kábítószer-bűncselekmények és a kábítószer hatása alatt elkövetett egyéb bűncselekmények bizonyítása között.
A kábítószer-kereskedelem (176. §) vagy birtoklás (178. §) esetében a bizonyítás menete lineáris. Az igazságügyi szakértő feladata többek között a lefoglalt anyag kémiai szerkezetének azonosítása. Amennyiben az anyag szerepel a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet mellékleteiben, a tényállásszerűség kérdése eldőlt. Ez a folyamat gyors és kiszámítható.
A fogalom második fordulata alapján azonban a bizonyítás tárgya megváltozik. Ha az elkövető szervezetében olyan anyagot találnak, amely nem szerepel a listán, a hatóságnak azt kell bizonyítania, hogy az anyag nem emberi fogyasztásra szánt, illetve bódult állapot előidézésére alkalmas. Ez a kérdés nem tisztán kémiai, hanem orvosszakértői kompetencia, amely szükségképpen magában hordozza a szubjektivitás kockázatát, az egyéni toleranciaszint vagy a szerkombinációk hatása miatt.
A szabályozás egyik legkritikusabb gyakorlati következménye az anyagok jogi megítélésének kontextusigénye. Ugyanazon anyag (pl. egy még nem listázott vegyület) birtoklása önmagában nem büntetendő. Azonban abban a pillanatban, hogy az elkövető ezen nem emberi fogyasztásra szánt, bódult állapot előidézésére alkalmas szer hatása alatt követ el egy erőszakos bűncselekményt (pl. testi sértést), az anyag a törvény erejénél fogva kábítószerként van kezelve.

Ez a mechanizmus dinamikussá teszi a minősítés kérdéskörét a jogalkotó által kiemelt bűncselekmények esetében, mivel az elkövetés kontextusának vizsgálata elengedhetetlen. Ez önmagában nem a jogbiztonságot veszélyezteti, hanem kontextushoz köti a minősítést. A gyakorlatban ez a dinamikus fogalomhatározás megnehezíti a bizonyítást többek között az olyan esetekben, mint amikor a nyomozó hatóságnak bizonyítani kell a 164. § szerinti testi sértés alapesetét vagy minősített esetét. A minősített eset bizonyítása érdekében több körülményt kell bizonyítani minden kétséget kizáró módon.

• Fogyasztott-e anyagot az elkövető?
• Ha igen, milyen anyagot fogyasztott?
• Az anyag emberi fogyasztásra szánt-e?
• Alkalmas-e az anyag bódult állapot előidézésére?
• Az elkövető az anyagot a testi sértéssel összefüggésben fogyasztotta-e?

Ezen kérdések megválaszolása az igazságszolgáltatást terheli, és meghosszabbítja a büntetőeljárást, amikor eleve a nyomozási határidőt az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvény limitálja. A Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény a nyomozás határidejét három évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő esetekben egy évre korlátozza, így a Btk. 351. § alapján a könnyű testi sértés (4) bekezdés d) pontja szerint minősülő esetében is. Ezáltal a nyomozó hatóságnak rövidebb határidőn belül szükséges (igazságügyi szakértők bevonásával) bizonyítania komplex követelmények együttesét a minősített eset megállapításához, amennyiben az anyag a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet mellékleteiben nincsen felsorolva.
Ezzel egyidejűleg, míg a listás anyagok szűrése automatizált laboratóriumi eljárás, addig a „bódult állapotra való alkalmasság” bizonyítása egyedi, komplex toxikológiai és elmeorvosi szakvéleményt igényel. Ez a bizonyítási kényszer az eljárások elhúzódását eredményezheti, különösen olyan esetekben, ahol mindennapi használatban levő vegyületek (pl. szerves oldószerek) vagy teljesen új kémiai szerkezetű anyagok kerülnek a hatóság látókörébe.
A jogalkotó a Btk. 459. § (1a) bekezdésével a társadalomvédelmet helyezte a formális jogi definíciók elé. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eljáró hatóságoknak nem elegendő a jogszabályi listák mechanikus alkalmazása; a büntetőeljárás során a szer tényleges élettani hatásának feltárása válik a bizonyítás kulcselemévé. Ez a jogalkalmazói többletmunka az ára annak, hogy a büntetőjog ne maradjon le a dizájnerdrogok evolúciójával szemben.

Összegzés
A 2012. évi C. törvény kábítószer-bűnözést érintő, 2025. évi XIX. törvénnyel módosított szabályozásának elemzése alapján megállapítható, hogy a hazai büntetőpolitika egy markáns, a zéró tolerancia elvét érvényesítő irányba mozdult el. Az elemzésben vizsgált jogintézmények áttekintése igazolja azt a hipotézist, mely szerint a jogalkotó a modern kábítószerpiac kihívásaira a büntetőjogi szankcionálás kiterjesztésével és a fogalmi keretek szigorításával reagált.
A kábítószer-kereskedelem és a birtoklás alapeseteinek büntetési tételei közötti párhuzamosság azt jelzi, hogy a jogalkotó a keresleti oldal büntetőjogi fenyegetettségét a kínálati oldal szintjére emelte. A generális prevenció felülírta a korábbi megközelítést.
Az új fogalom elemzése rámutatott, hogy a jogalkotó egy kettős rendszerrel kíván hatást gyakorolni a kábítószer-fogyasztói társadalomra. A tisztán kábítószer-bűncselekményeknél megmaradt a listás rendszer, míg a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményeknél a listás rendszert kiegészítve megjelent a funkcionális definíció. Ez utóbbi alkalmazásának feltétele a bódult állapot előidézésére való alkalmasság mellett a szer nem emberi fogyasztásra szánt jellegének igazolása is.
Ezzel a megoldással a büntetőjogi felelősség megállapítása a nevezett bűncselekmények esetében elszakad a tételes listáktól, és a szer tényleges hatásmechanizmusa, valamint felhasználási módja válik a minősítés alapjává.
Az elterelés jogintézménye és a szigorú mennyiségi korlátok fenntartása azt bizonyítja, hogy a speciális prevenció lehetősége nem illethet meg mindenkit, hanem egy szűk körre szabott, véges mentesülési opció.

Összességében a hatályos szabályozás egy koherens, de rendkívül szigorú rendszert alkot. A jogalkotó válasza egyértelmű:[8] a joghézagokat nem a szabályozás lazításával, hanem a büntetőjogi felelősség kiterjesztésével és a minősített esetek rendszerének szigorításával tölti ki. A jövő joggyakorlatának feladata lesz annak igazolása, hogy ez a fokozott szankcionálás képes-e érdemben visszaszorítani a kábítószer-bűnözést, vagy csupán a statisztikai szigort növeli.

Szerző: Szabó Bálint
A szöveget gondozta: Karalyos Árpád, Tinkó Máté
A kiemelt kép forrása: https://corvinak.hu/uploads/default/0001/66/thumb_65846_default_big.jpeg

---

[1] 2025. évi XIX. törvényindoklás a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2025. évi XIX. törvényhez, általános indoklás.

[2] Lásd: 2025. évi XIX. törvény preambulum [1]. bekezdés.

[3] Lásd: 2025. évi XIX. törvény miniszteri indoklása, 28. §.

[4] 1-3. mellékletek a kábítószerekről, pszichotróp anyagokról, illetve új pszichoaktív anyaggá minősített anyagokról.

[5] Lásd: III. számú Büntető Elvi Döntés az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősségről.

[6] Lásd: 2025. évi XIX. törvényindokolás 2-5. §

[7] A 178. § (1) és (5)-(6), illetve a 179. § (1)-(2) és (6) bekezdések esetében, ha a 180. § (1) bekezdése nem alkalmazható.

[8] A 2025. évi XIX. törvény miniszteri indokolásának általános indoklása alapján.

Hivatkozások
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról
78/2022. (XII. 28.) BM rendelet az ellenőrzött anyagokról
2025. évi XIX. törvény a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról
2025. évi XIX. törvény indokolás a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2025. évi XIX. törvényhez
2025. évi XLIX. törvény az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
III. számú Büntető Elvi Döntés az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősségről