A Ludovica Collegium által szervezett amerikai tanulmányi kirándulás célja az volt, hogy a résztvevők közvetlen tapasztalatot szerezzenek egy olyan állam intézményrendszeréről és jogkultúrájáról, amely a kontinentális európai hagyományoktól számos ponton eltérő módon működik. Az Egyesült Államok igazságszolgáltatási rendszere nem pusztán intézményi sajátosságaiban érdekes, hanem azért is, mert a common law hagyományoknak megfelelően a
jog alkalmazása és értelmezése a mindennapi gyakorlatban, az eljárásokban és a tárgyalótermi dinamika szintjén mutatkozik meg igazán. – Stiblár Melinda, a Ludovika Collegium és a PPKE JÁK Jogász osztatlan képzés hallgatójának élménybeszámolója az alábbiakban olvasható.

A kirándulás egyik legemlékezetesebb szakmai programeleme a chicagói Richard J. Daley Courthouse (Daley Center) meglátogatása volt, ahol nemcsak a bíróság intézményi működésébe nyerhettünk betekintést, hanem több tárgyalást is megfigyelhettünk. Ezek közül különösen nagy szakmai jelentőséggel bírt egy DUI (Driving Under the Influence) ügy esküdtszéki tárgyalása, amelynek keretében a sofőr egy kerítésnek ütközött, tehát tényleges közlekedési esemény és anyagi kár is bekövetkezett. A látott eljárás azért volt tanulságos, mert a büntetőeljárás elemeit – az esküdtszéket, a vádbeszédet és védőbeszédet is – megismerhettük, és hála az ott dolgozó bíró és ügyvédek segítőkészségének, ezekről részletes bemutatást kaphattunk.

A Richard J. Daley Center Chicago belvárosának ikonikus középülete, amely több szinten szolgálja a Cook County (Cook megye – a szerk.) bírósági rendszerének működését. A bírósági komplexum egyszerre jelenti a bírósági adminisztráció, a tárgyalótermek, valamint számos kapcsolódó szolgáltatás helyszínét. A látogatás során tapasztalható volt, hogy az intézmény működése erősen szervezett, szigorú biztonsági és beléptetési rendszerrel párosul, amely már a külső megközelítésnél jelzi, hogy a bíróság nem csupán igazságszolgáltatási fórum, hanem egyben a közrend és a jogállamiság egyik legfontosabb szimbolikus tere is. A bírósági dolgozók tájékoztatása alapján egyértelművé vált, hogy az amerikai tárgyalási rendszer középpontjában nagyobb mértékben áll a nyilvánosság előtti perbeszéd és a felek előadási készsége, mint az európai, kontinentális tradíciókban. A bíró szerepe elsősorban eljárásvezető és jogi keretfenntartó. Biztosítja az eljárás szabályosságát, dönt a kifogásokról és a bizonyítási kérdésekről. Ugyanakkor a ténykérdéseket is értékeli egy esküdtszéki ügyben, például az esküdtek kompetenciája vagy alkalmassága körében. A bíróságon megfigyelhető volt az ügyek nagy száma és az eljárások folyamatszerűsége is, a tárgyalótermekben párhuzamosan zajlottak az ügyek, jelentős személyi állománnyal álltak rendelkezésre bírák, ügyészek, védők, bírósági alkalmazottak, esküdtek és rendészeti személyzet. Mindez az igazságszolgáltatás üzemszerű működésére utal, amelynek alapfeltétele a jól szervezett adminisztráció.

A megfigyelt DUI ügy egy olyan közlekedési bűncselekményre épült, amely a magyar jogban nagyjából az ittas járművezetés megfelelője. Érdekes volt, hogy bár klasszikus közlekedési jellegű cselekményről volt szó, az ügy esküdtszék elé került. Ez rávilágított arra, hogy az amerikai büntető igazságszolgáltatásban a közösségi részvétel (jury system) nem kivételes, hanem a rendszer egyik lényegi eleme. Az ügy tényállása szerint a vádlott alkoholfogyasztást követően autót vezetett, majd egy kerítésnek ütközött. A cselekmény tehát nem pusztán absztrakt veszélyeztetésként jelent meg, hanem kézzelfogható, konkrét eredménnyel járt: anyagi kár, valamint potenciális veszélyhelyzet állt elő. Az ilyen ügyek társadalmi megítélése kettős: egyrészt közveszélyességet hordoznak, másrészt – alacsony alkoholszint vagy kisebb kár esetén – az esküdtek empátiája könnyebben a vádlott felé fordulhat. A bírósági dolgozók elmondása szerint a DUI ügyekben gyakran előfordul, hogy az esküdtszék megértőbb a vádlottal szemben, főként, ha a vádlott nem okozott személyi sérülést, csak kisebb kárt, illetve ha a fogyasztott alkohol mennyisége nem tűnik súlyosnak. Ez a tapasztalat fontos szociológiai dimenziót ad a büntetőeljárásnak: az esküdtszék döntése nemcsak a jogi bizonyítékokon, hanem a társadalmi normákon és az esküdtek erkölcsi megítélésén is múlhat.

A látott tárgyalást megelőzően lehetőségünk volt betekinteni egy bírónak köszönhetően a színfalak mögé, és kérdezhettünk a szakembertől az esküdtszék kiválasztásának folyamatáról. A magyar jogban, ahol nincs esküdtszéki rendszer, a laikusok bírósági szerepe korlátozottabb, például ülnökök formájában vehetnek részt, vagy mint megfigyelők. Az amerikai eljárásban ezzel szemben az esküdtszék kiválasztása önálló, hangsúlyos szakasz, amely stratégiai jelentőségű mind a vád, mind a védelem szempontjából. A „voir dire” (szó szerinti fordításban: „igazat mondani”; az esküdtek kiválasztásának folyamata – a szerk.) célja, hogy a felek kiszűrjék az elfogult vagy nem megfelelő esküdteket, és olyan testület álljon fel, amely a törvény és az eljárás elvei szerint képes dönteni. A folyamat során kérdések hangoznak el a potenciális esküdtek felé, például korábbi tapasztalatok rendőrséggel, bírósággal, alkoholfogyasztással, közlekedési eseményekkel, valamint általános attitűdök az ittas vezetéshez kapcsolódóan. Az a benyomása lehet az embernek, hogy az esküdtek kiválasztása valójában egyfajta pszichológiai és kommunikációs előcsata a felek között. Mind az ügyészség, mind a védelem igyekszik olyan személyeket kiszűrni, akik várhatóan kedvezőtlenül ítélnék meg az álláspontjukat.

A tárgyalás során a bíró szerepe markánsan eltért attól a képtől, amelyet a kontinentális eljárásban megszoktunk. Míg Magyarországon a bíró aktívabb a bizonyítási eljárásban, kérdéseket tesz fel, irányítja a tényállás tisztázását, addig itt a bíró elsődlegesen az eljárás jogi keretét biztosította. A bíró döntött a vád és a védelem kifogásairól, szabályozta, hogy milyen kérdések megengedettek, és hogyan lehet egy-egy bizonyítékot felhasználni. Ezzel biztosította, hogy az esküdtszék elé kizárólag releváns és jogszerűen előadott információk kerüljenek. Fontos tapasztalat volt az is, hogy a bíró a tárgyalás méltóságát és rendjét rendkívül szigorúan fenntartotta, a felek megszólalási rendje, a tárgyalás ritmusa, a megszólítások formája mind kötött volt. Ez a formalizált keretrendszer ugyanakkor lehetővé tette, hogy a felek versengő előadásmódja ne forduljon át kaotikus vitába.

A DUI ügy fókuszában természetesen az a kérdés állt, hogy a vádlott a törvényi tényállás szerint valóban ittas vagy befolyásolt állapotban vezetett-e, illetve hogy a bizonyítékok ezt kétséget kizáróan igazolják-e. Az esküdtszéki tárgyalás sajátossága, hogy a vádnak nemcsak jogilag, hanem narratív szempontból is meggyőző történetet kell felépítenie. Az ügyészség vádbeszéde a társadalmi veszélyesség hangsúlyozására épült. A közlekedési kockázat, a felelőtlen döntés, valamint a kerítésnek ütközés ténye mind arra szolgált, hogy az esküdtekben kialakuljon a felelősségre vonás szükségességének képe. A vád narratívája tipikusan azt sugallja, hogy az ittas vezetés nem magánügy, hanem közösség elleni kockázatvállalás. Mivel az esküdtszék laikusokból áll, egy diasorral is készültek, hogy összefoglalják az eset lényeges elemeit. A védelem ezzel szemben más logikát követett. A védőbeszéd célja láthatóan nem feltétlenül a cselekmény teljes tagadása volt, hanem a súlyosság relativizálása és az emberi tényező előtérbe helyezése. A védelem érvelésében megjelent az a közvetett üzenet, amely a helyszíni szakemberek megállapítását is alátámasztja, és az esküdtszék gyakran szimpatizál a „nem rossz ember, csak hibázott” narratívával, különösen akkor, ha a következmények nem tragikusak.

A tárgyalás ezen része erős tapasztalatot jelentett, mert jól láthatóvá vált, hogy az amerikai büntetőeljárásban a felek retorikai teljesítménye milyen fontos szerepet játszik. A jogász szerepe itt részben a meggyőzés művészete, azaz a bizonyítékok összerendezése és olyan kontextusba helyezése, amely az esküdtek számára érthető és elfogadható. Miután a vádbeszéd és védőbeszéd elhangzott, az esküdtszék visszavonult döntést hozni. Ez az eljárási mozzanat a magyar tárgyalási gyakorlathoz képest rendkívül hangsúlyos, hiszen nem bírói tanács hoz ítéletet, hanem laikus állampolgárok zárt körben, egymás között vitatják meg a bizonyítékokat és a hallottakat. A döntéshozatali folyamat kapcsán fontos felismerés volt, hogy az esküdtszék számára a kétséget kizáró bizonyítás elve nem elvont dogmatikai kérdés, hanem gyakorlati dilemmák sorozata. Mennyire volt egyértelmű az ittasság, mennyire volt bizonyító ereje a rendelkezésre álló bizonyítékoknak, és mennyire tekinthető ez megbocsátható hibának vagy olyan cselekménynek, amelyet a társadalomnak szigorúan szankcionálnia kell. Az esküdtszék visszavonulása a tárgyalás legmeghatározóbb pontja, mivel ekkor válik el egymástól véglegesen az amerikai büntetőeljárás két alapvető döntési dimenziója, a ténykérdések és a jogi kérdések elbírálása. A tárgyalótermi események nyilvános szakaszát követően az esküdtek egy elkülönített tanácskozó helyiségben, bírói, ügyészi és védői jelenlét nélkül vitatják meg a hallottakat, majd konszenzusra törekedve meghozzák a döntésüket. A tanácskozás zártsága és zavartalansága a lényeg, mivel az amerikai jogrendszer ezzel biztosítja, hogy az esküdtszék döntése kizárólag a tárgyaláson elhangzott bizonyítékokra és érvelésre épüljön. Fő feladata a büntetőeljárásban az, hogy megállapítsa: a vádlott bűnös (guilty) vagy nem bűnös (not guilty).

Lényeges hangsúlyozni, hogy az esküdtszék döntése nem ítélet a magyar értelemben vett teljes jogkövetkezmény-rendszerrel, hanem a tényállás bizonyítottságára vonatkozó „verdikt”. Az esküdtek arra a kérdésre válaszolnak, hogy a vád által előadott tények és bizonyítékok alapján a vádlott bűnössége a büntetőjog által megkövetelt szinten, kétséget kizáróan megállapítható-e. Ez a már korábban is említett, kétséget kizáró mérce (beyond a reasonable doubt) a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem az esküdtek érzése vagy a vádlott iránti szimpátia/ellenszenv lehet a döntés alapja, hanem az, hogy egy észszerűen gondolkodó, átlagos személy számára a bizonyítékok összessége alapján fennmarad-e érdemi kétség a bűnösséggel kapcsolatban. Ugyanakkor a tárgyalás alapján kifejezetten érzékelhető volt, hogy e mérce tartalmát laikus esküdtek töltik meg, akik a saját élethelyzeteikből, társadalmi tapasztalatukból kiindulva értelmezik, mi tekinthető észszerű kétségnek. Különösen a DUI ügyekben jelentősége van annak, hogy az esküdtszék nem pusztán a jogi fogalmak szűken vett alkalmazásával dönt, hanem sokszor mérlegeli a cselekmény társadalmi megítélését és a következmények súlyát is.

A bírósági dolgozók megállapítása szerint éppen ezért történhet meg gyakrabban az, hogy a vádlott a bizonyítás megbicsaklása vagy a cselekmény relatíve kisebb társadalmi súlya miatt kedvező döntést ér el, az esküdtek számára a kisebb mennyiségű alkoholfogyasztás és a kisebb mértékű károkozás kevésbé büntetendőnek érzett kategória, ami a bűnösséghez szükséges belső meggyőződés kialakulását gyengítheti. A bírósági dolgozók megfigyelése, miszerint a DUI ügyeket a vádlottak gyakran megnyerik esküdtszék előtt, ezen a ponton vált igazán érthetővé. Az esküdtszék ugyanis nem feltétlenül úgy működik, mint egy szakmai ítélkező testület. Döntésükben nagyobb szerepet játszhat az empátia, a valós élethelyzetek ismerete és a túl szigorú büntetés elkerülésének szándéka, különösen kisebb kár és kisebb mennyiségű alkohol esetén. Végső soron a chicagói bírósági tapasztalat és a DUI ügy esküdtszéki tárgyalása azt tette igazán láthatóvá, hogy az igazságszolgáltatás nem kizárólag jogszabályok mechanikus alkalmazása, hanem egy olyan döntési folyamat, ahol a jog, az emberi tényező és a társadalmi igazságérzet folyamatosan egymásra hat. Az esküdtszék intézménye egyszerre testesíti meg a büntetőhatalom demokratikus kontrollját, és hordozza magában a kiszámíthatatlanság, valamint a szimpátiaalapú mérlegelés veszélyét, különösen olyan ügyekben, ahol a cselekmény súlya és következménye határhelyzetet képez, mint az ittas vezetés kisebb károkozással. Éppen ezért az esküdtszéki rendszer megítélése nem lehet egyoldalú, ugyanúgy képes emberközelivé tenni és legitimálni az ítélkezést, mint ahogyan képes eltávolítani azt a szigorú jogi racionalitástól.

A tanulmányút legfontosabb szakmai hozadéka ebből a szempontból az volt, hogy az amerikai bíróság falai között a jog nem elméleti fogalomként, hanem valós társadalmi döntésként jelent meg, amelynek tétje nem csupán az, hogy mi történt, hanem az is, hogy a közösség mit tart büntetendőnek, és milyen árat hajlandó ezért megfizettetni.

Szerző: Stiblár Melinda
A kiemelt képek forrása: 1: usgbc.org, 2. usgbc.org