Az LC-be bármely magyarországi székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója jelentkezhet.
Igen, 30 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező jelentkezőket várunk.
6 féléves. A LC tanulmányi programja 5 féléves képzésből áll, és egy féléves külföldi gyakornoki programmal egészül ki.
Az LC a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán található Budapesten, a Nagyvárad téren.
Igen, az LC-tagság fenntartásához nem szükséges hallgatói jogviszony. Akkor is az LC tagja maradhatsz a 6 féléves program végéig, ha az egyetemi képzésedet időközben befejezed. Képzési hely vagy képzési szint megváltozása sem befolyásolja az LC-tagságodat.
Az LC interdiszciplináris program, azaz minden tudományterületről várjuk a közügyek, közszolgálat, kormányzás és közigazgatás iránt érdeklődőket, de leginkább a társadalomtudományi területek, különösképpen a jogi, a gazdasági és a menedzsmenttartalmú képzések illeszkednek az LC programjához.
Igen, az LC-hallgatók kiemelt ösztöndíjban részesülnek. Az ösztöndíj összegét a teljesítmény határozza meg.
Nincs. Az LC-ben való részvétel feltétele a kollégiumi beköltözés.
Az LC hallgatói térítésmentesen lakhatnak az NKE kollégiumában.
Nem, a Ludovika Collegium örömmel várja szakkollégisták jelentkezését, ugyanis az LC-tagság nem jelent szakkollégiumi tagságot.
Hétfő és szerda délután kétórás kurzusokat, keddenként szakmai beszélgetéseket, vitaesteket tartunk. Ezeken kívül rendszeresen kiemelkedően teljesítő hallgatóink mentorprogramban vehetnek részt. Félévente háromszor hétköznap délelőtti intézménylátogatás keretében közigazgatási, állami szerveket, intézményeket látogatunk meg. Így hétközben 10-15 óra munkát igényel a programban való részvétel az egyetemi tanulmányok fölött. Továbbá szemeszterenként átlagosan 6 hétvégén egyéb kötelező programokat szervezünk (tréningeket, kulturális programokat, szakmai napokat).
Az LC-hallgató a képzési program ideje alatt munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt kizárólag a programigazgató előzetes jóváhagyásával létesíthet. A várható terhelés miatt alapvetően nem támogatjuk, ugyanakkor toleráljuk, hogy hallgatóink a program mellett munkát vállaljanak a közigazgatás valamely területén.
Igen, a program kurzusait az NKE keretein belül hirdetik meg, így minden LC-hallgató szabadon választható tárgyként elismertetheti a teljesített kurzust, és beszámíttathatja a kreditpontokat a saját egyetemén. A program egyéb elemei (tréningek, kulturális foglalkozások) kreditrendszeren kívül történnek.
A közigazgatás és a versenyszféra közép- és felsővezetői. Olyan emberek, akik szívesen szánnak időt arra, hogy egy, a szakmájuk iránt érdeklődő hallgatóval beszélgessenek, bevonják őket valós folyamatokba, és támogassák őket karrierjük kezdetén. Amennyiben féléves teljesítményeid lehetővé teszik, érdeklődési körödnek és karriercélodnak megfelelő mentort választhatsz az LC mentorhálózatából.
A hatodik félévben egyéni karriercélodhoz és érdeklődési területedhez igazodva segítünk neked akár külföldi, akár belföldi gyakornoki helyet találni. A külföldi szakmai gyakornokság idejére az előző aktív félévben megállapított ösztöndíjad összegével, valamint a KKM rendelet szerint meghatározott lakhatási támogatással egyaránt segítjük lehetőségeidet. Elsősorban közintézményekhez juthatsz el, diplomáciai vonalon Európába, indokolt esetben más kontinensre is. A gyakornokság nem tanulás, hanem munka, amelynek célja, hogy a hallgatók valós tapasztalatot szerezzenek azon a területen, amely egyébként is érdekli őket.
Az angol nyelv fejlesztése mindenki számára általános kimeneteli követelményként megjelenik a programban, de emellett a tagok egyéni igényeihez, karriercéljaihoz igazodva az LC hallgatói részt vehetnek az NKE bármely nyelvi kurzusán, ha 3-4 hallgató közösen dönt egy adott nyelv elsajátítása mellett (volt már példa német, francia, olasz, spanyol vagy épp kínai nyelvi kurzusra, amely megvalósult az LC-ben).
A kollégiumban takarító személyzet dolgozik azon, hogy maradéktalanul tiszta és rendezett legyen az épület. A szobákban azonban a kollégisták maguk takarítanak, a tisztaságot és a szobarendet pedig heti rendszerességgel ellenőrizheti a kollégiumi vezetés, vagy a félévente a prefektus által kijelölt/céljaként feladatként vállalt hallgatói szintfelelős.
Igen, minden kollégista fogadhat legfeljebb 2 vendéget.
A Ludovika Campuson belül hallgatói sportkártya (melynek aktuális összege 3 ezer Ft/hó) igénylésével korlátlanul igénybe vehető az Arénához tartozó uszoda és egyéb létesítmények (a csarnokban falat mászni, focizni és röplabdázni, az RTK épületében konditermezni lehet), az Orczy-park ideális futásra, a Ludovika Collegiumban bokszzsák, ping-pong asztal és dartstábla áll a hallgatók rendelkezésére.
Az LC hallgatói az NKE Diószegi Sámuel utca 30. szám alatti kollégiumi épületében laknak, öt szinten, ahol összesen 50 férőhely áll rendelkezésre, térítésmentes lakhatásra minden aktív hallgatónk jogosult az őszi és tavaszi képzési időszak ideje alatt.
Szintenként 3 db 2 fős és 4 db 1 fős szoba áll hallgatóink rendelkezésére. Minden szobához külön fürdőszoba, minden szinthez külön konyha tartozik.
A kollégium főbejárati portája 0–24 között tart nyitva, a kollégisták időkorlátozás nélkül ki- és beléphetnek.