A Pázmány Péter Katolikus Egyetem harmadéves jogászhallgatója. Szabadidejében legszívesebben a barátnőjével járja a természetet és a koncerttermeket. Élete szerves része a komolyzene, lassan másfél évtizede csellózik kisebb-nagyobb intenzitással, egy éve pedig már zeneiskolában orgonál. Nagyon szeret énekelni, gimnáziumi barátaival létrehozott egy acapella együttest. Örömmel művelődik minden igényes, értékes és szép dologgal kapcsolatban, az építészettől a csillagászaton és szépirodalmon keresztül a gasztronómiáig. Versenyeredményeit tekintve a 2020-as OKTV-n filozófiából elért 6., földrajzból elért 29. helyezésére a legbüszkébb, illetve a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia magyar fordulóján elért I. helyezésére is örömmel gondol vissza. Jelenleg jogfilozófiai témákkal foglalkozik többet, azonban hosszabb távon a nemzetközi joghoz is kötődő problémakörökben szeretne elmélyülni. Hivatása alapjának tekinti, hogy olyan munkát végezzen, amelyre nem csupán szükség van, hanem egyúttal az emberek értelmes szolgálata is.