Új sorozatunkban jogesetmegoldások publikálásával szeretnénk megismertetni a „jog világát”, illetve az olvasóval közösen csodálkozunk rá arra, hogy életünknek még a leghétköznapibbnak tűnő megmozdulásai, történetei is rejtegethetnek magukban jogi vonzatokat. Cikksorozatunk első részében a hallgatói véleményformálás határainak, következményeinek fogunk utána menni.

AZ EGYETEMI OKTATÓK HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK HATÁRAI

A vizsgaidőszak sűrűjében, egy-egy megmérettetés apropóján a hallgatók az átlagosnál is gyakrabban fordulnak az internetes fórumok végtelen tárházához tapasztalatok és információk gyűjtése, illetve hasznos praktikák megosztása végett. Belegondoltunk azonban valaha abba, hogy mindeközben a netikett íratlan szabályai mellett más követelményekre is érdemes odafigyelnünk? A következő valós jogesetből kiderül, mik is ezek a kívánalmak.

Napjainkban elterjedtek az olyan hallgatói fórumok, melyek kifejezetten az oktatók tevékenységének értékelésére, illetve az oktatói munkássággal kapcsolatos hallgatói tapasztalatok megosztására szolgálnak. Ez a kialakult gyakorlat szükségképpen negatív tartalmú vagy fennhangú online bejegyzések számára is teret biztosít, talán az internet anonimitást elősegítő jótékony hatása miatt még sokkal fokozottabban is, mint egy adott egyetemhez kötődő belső visszacsatolási kérdőív az oktatói munka hallgatói véleményezésről. Gyenge határvonal húzódik azonban egy objektív, tájékozódást elősegítő kritikai megállapítás vagy vélemény, valamint egy sértő szándékú, bántó jellegű, esetlegesen valótlan tartalmú tényállítás között. De vajon alkalmas lehet egy ilyesféle fórumbejegyzés egy egyetemi oktató jóhírnévhez fűződő jogának megsértésére? És ha igen, milyen mértékben tehető ki az oktató a hallgatói kritikának? Hol húzódik ez a kényes határvonal? És egyáltalán, van joga a hallgatóknak az oktatási tevékenység közvélemény előtti kritika alá vonására? A Fővárosi Ítélőtábla 2020. júniusában kelt 1.Pf.20.022/2020/13. számú részítéletében egy egész bekezdés elemekre bontott elemzésével járult hozzá az ehhez hasonló kérdések tisztán látásához.

Az ügy előzményeit tekintve az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék a tárgyalt ügyben megállapította, hogy I. rendű alperes a felperes oktatási tevékenységének tárgyában bejegyzését a II. rendű alperes által üzemeltetett honlapon tette közzé. A bejegyzés többek között az alábbi fő állításokat tartalmazta: „a felfoghatatlan, kusza tananyagot még példákkal sem magyarázza”, „a zh-k megoldásait lediktálja”, „hasra ütés után ad rá pontot.” A továbbiakban az összefoglalás a fenti részletek körében elmondottak ismertetésére szorítkozik.

A korábban büntetőjogi aspektussal is rendelkező ügyben felperes kereseti kérelmében a Ptk. 2:45. § (2) bekezdésében foglalt jóhírnévhez fűződő személyiségi jogainak alperesi megsértésének bírósági megállapítását kérte. A Ptk. hivatkozott szakaszai szerint: „A jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.”

I. rendű alperes érdemi ellenkérelmében előadta, hogy a kifejezetten az oktatók véleményezése céljából létrejött internetes oldalon az általa kifogásolt felperesi oktatási színvonallal kapcsolatos véleményét úgy adta elő, hogy az nem volt indokolatlanul gyalázkodó és durva, ezért az nem alapozza meg a személyiségi jogsértés létrejöttét. Kifejti, hogy a negatív kritika természetszerűleg lehet bántó, de az esetleges jogsértés megítélését nem az egyén szubjektív sértettsége mentén kell elvégezni, hanem egy objektív módon, a szóban forgó megállapítás oldaláról kiindulva. Emellett ugyan I. rendű alperes utalt arra, hogy tevékenysége még egy nem közszereplőhöz viszonyított eltérő súlyozású mérce alapján sem érné el a jogsértő kategóriát, illetve érvelésében kitért a felperes oktató közérdekű tevékenységének közszereplői minősítő jellegére is. Ez utóbbi megállapítását az országos politikában résztvevő közhatalmat gyakorló személyek közszereplői minőségének analógiájából vezette le érvelésében. Álláspontja szerint egy oktató aktívan befolyásolja a közéletet és a hallgatók egészének szemléletét, amely a hallgatókkal szemben fennálló alá-fölé rendeltségű hatalmi viszonnyal társulva egyértelműen megalapozza a szélesebb körű kritikai megfogalmazások lehetőségét. Érvelésében azt a joggyakorlatot hivatkozza továbbá, amely a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét hirdeti annak hasznossága, érdekessége, vagy éppen negatív tartalmára tekintet nélkül. Mindezt az állítását fokozza, amikor a bejegyzésre, mint a szabad oktatóválasztáshoz elengedhetetlenül szükséges tájékoztatás eszközére tekint. Ezt a nézetet osztotta a weboldalt üzemeltető II. rendű alperes is, aki a weboldal funkcióját kifejezetten a tantárgyi követelményekről és az oktatási színvonalról történő hallgatói tájékoztatásban jelölte meg.

Mint ahogyan az a korábban hivatkozott jogszabályhelyből is kitűnik, a jóhírnév megsértésének egyik fő fogalmi kritériuma a tényközlés. Az elsőfokú fórumként eljáró Fővárosi Törvényszék így szintén ebből az elemből kiindulva két mondatrész vonatkozásában állapított meg tényközlést, nevezetesen „a felfoghatatlan, kusza tananyagot még példákkal sem magyarázza”, illetve a „zh-k megoldásait lediktálja” fordulatok esetében. A „hasra ütés után ad rá pontot” részlet tényközlés hiányában a véleménynyilvánítás kategóriájában foglalt helyet az indokolás soraiban.

A két tényközlési elem esetében azok léte a jóhírnév megsértésének megállapításához azonban nem elég, hiszen a jóhírnév megsértésének megállapításához tartalmi, minőségi szempontú vizsgálatot is el kell végezni. A hiányosnak vélt magyarázatok tekintetében a bíróság utalt arra, hogy ez a körülmény önmagában lehet sértő jellegű, hiszen a tananyag kellő elsajátításának alapját képezi a példák használatával végzett szemléletes oktatás. Azonban mivel maga a felperes is nyilatkozott egyes példák átbeszélésnek elmaradásáról, a bíróság szerint a valótlanság kritériumának hiányában jóhírnév sérelméről nem beszélhetünk. A zárthelyi dolgozatokkal kapcsolatos állítás vonatkozásában a bíróság ítéletében szintén azt jelenítette meg, hogy az állítás tartalmát tekintően megalapozott lenne a súlyosan sértő tulajdonság fennállása, azonban figyelembe véve azt a tanúvallomást, amely arra utal, hogy a felperes olyan módon segítette a kérdéssel hozzá forduló hallgatót, hogy „eredmény még nem jó, számoljon tovább” a bíróság szerint a tapasztalt hasonló megnyilvánulásokkor alappal gondolhatott arra, hogy a konkrét megoldások lediktálása folyik, így az ennélfogva felmerülő bizonyítottság hiányában nem állapítható meg az alperesi jogsértés.

A harmadik elem esetében, mivel tényközlésről nem beszélhetünk, így a bíróság a további „tényállási” kritériumokat sem elemezte tovább. A „hasra ütés után ad pontot” fordulatot a bíróság azért nem minősítette tényközlésnek, mert álláspontja szerint a hallgatóknak nem állt módjában a vitatott pontozási kritériumok megismerése. Ebben az esetben pedig a hallgató megnyilvánulása szükségképpen egy teljesen alaptalan véleményformálás lehet csupán, amely még csak részben sem tekinthető az oktatói tevékenységet végzőket érintő sértő jellegű kijelentésnek, és mint ilyen, igazságtartalmát tekintve sem képezhetik érdemi vizsgálat tárgyát. Az elsőfokú bírósági ítéletből világosan kitűnik tehát, hogy ez utóbbi megnyilvánulást a bíróság az alperes által gondoltak leírásaként kategorizálja be, amely kellően neutrális kifejezésekben öltött formát. A bíróság kimondta, hogy „az ezzel ellenkező álláspont elfogadása gyakorlatilag azt jelentené, hogy az oktatási tevékenység – kellően neutrális kifejezések rendelkezésre állása hiányában – semmilyen kritika alá nem vehető, annak hibái megjelölésére, illetve a közvélemény elé tárására a hallgatónak joga nincs.”

Az elsőfokú bíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék ennélfogva arra a megállapításra jutott, hogy I. rendű alperes jogszerűen járt el, amely tény továbbá fogalmilag kizárja a II. rendű alperes cselekményének jogsértővé nyilvánítását.

A felperesi fellebbezés folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla a három mondatrész tekintetében némileg eltérő álláspontra helyezkedett. Ami a tényállításnak történő minősítést illeti, a példákkal történő magyarázást kifogásoló, illetve a zk-k megoldásainak lediktálására vonatkozó állítások kapcsán a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú fórum megállapításaival, azonban a „hasra ütés után ad rá pontot” fordulat kapcsán már annak ellenkezőjét mondta ki. A Fővárosi Ítélőtábla szerint azért minősül ez utóbbi is tényállításnak, mivel, ha a hallgató a pontozást nem ismerte, abból nem következik logikailag egyenes úton az a tény, hogy a pontozásról kizárólag – a tények állítása helyett – csak véleményt lehetett képes alkotni. A fórum rámutatott továbbá, hogy „a közlés alapjául szolgáló ismeret sem mennyiségét, sem minőségét tekintve nem feltétlenül determinálja a közlés tartalmát és kijelentésmódját.”

Mivel tehát mindhárom állítás ebben a körben tényállításnak minősíttetett, a vizsgálat következő lépcsőfokai is szükségessé váltak. E körben, ami a valótlanság kérdését illeti, a bíróság annak a helyzetnek a fennálltát igazolta, miszerint sem az alperes személyes nyilatkozatai, sem pedig a korábban hivatkozott, egyébként közvetett információkkal rendelkező tanú vallomásai nem voltak képesek az alperesi álláspont alátámasztására, bizonyítására. A sértő jelleggel összefüggésben a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal szemben egy sokkal kiterjesztőbb értelmezésből kiindulva kimondta, hogy e jelleg nem csupán a kifejezésmód relációjában ragadható meg. Esetünkben azáltal, hogy a hallgató egyes elvárt oktatói erények hiányoságainak feltárását végezte el, tulajdonképpen az oktató szakmai hírnevét csorbította, amely így alkalmas a sérelmes helyzet előidézésére.

Ezen a ponton – mivel a Fővárosi Ítélőtábla az eddigiek alapján megállapította a hivatkozott állítások jó hírnevet sértő jellegét – felvetett kérdéseink nagy része válaszra talált. A más személyre vonatkozó, e személyt sértő és valótlan tényállítás azonban egy esetben mégis teret nyerhet az alapjogok csatájában, ehhez pedig az alperesi védekezés által felmerült szabad oktatóválasztáshoz fűződő jog elemeinek, továbbá az oktatói tevékenységértékelés közérdekű ügyként történő aposztrofálásának vizsgálatához kell visszanyúlni. A Fővárosi Ítélőtábla eltérő jogi álláspontra történő helyezkedésével döntése során ezt a körülményt is értékelés alá vonta.

A másodfokú bíróság kimondta, hogy ugyan az oktatás közfeladatnak tekinthető, ennélfogva az egyetemi oktató alaptevékenységének is szükségképpen a közfeladat-ellátáshoz kell kapcsolódnia, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a tevékenység maga is közfeladat-ellátás. Ezt a körülményt esetről esetre az adott helyzetben kell vizsgálni. Ebből a tényből szorosan következik, hogy az alperes okszerűtlenül vezette le a közhatalom-gyakorlás analógiájának mentén a közfeladat-ellátásból egy automatikusan keletkező közszereplői minőséget. Az oktató személyének minősítésén túl azonban még kardinálisabb az a kérdés, hogy az I. rendű alperes online megszólalása valóban a közügyek szabad vitatása körében történt-e, avagy sem. Végső soron ugyanis ez a körülmény képes megalapozni a bizonyos határokon belüli személyiségi jogot (lásd jóhírnévhez fűződő jogot) korlátozó tulajdonságot. Az irányadó alkotmánybírósági gyakorlatra hivatkozva az ítélet indokolásában megjelenik, hogy a komment, mint műfaj ugyan magánvélemény, de a nyilvánosság felé irányozottság sajátosságával ellátva. A szöveg alacsony irodalmi színvonalú, töredezett jellegű, felfokozott érzelmi állapotra utaló írásjelek halmozását végző sajátosságai miatt, továbbá általánosságban a kontextus oldaláról értékelve nem nevezhető a közügyek vitatásának kategóriája alá tartozó megnyilvánulásnak. Bár az érdemi ellenkérelem hivatkozik a szabad oktatóválasztáshoz való jog érvényesítésének célzatára, az ismertetett tulajdonságokkal rendelkező szöveg nem alkalmas társadalmi vita megjelenítésére, így azt nem is kapcsolja közvetlenül a demokratikus közvéleményformáláshoz.

Összességében elmondható tehát, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem áll fent az alperesi közlés kiemelt alkotmányos védelmének esetköre sem. Mindhárom említett szövegrészlet vonatkozásában mind az I. rendű, mind pedig a II. rendű alperes elmarasztalásával zárult az ügy. A Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.022/2020/13. számú ítélete rámutatott tehát, hogy bár a hallgatók jogszerűen formálhatnak igényt az oktatói munka hallgatói véleményezésére, azonban annak tartalmának és formájának a tényközlés, a valóságosság, a sértő jelleg, illetve a közügyi minősítés fogalmain keresztül megjelenített szigorú alapjogvédelmi határvonalakon belül kell kommunikációs csatornát találnia.

Szerző: Dittrich Anna
Kép: canva.com, medium.com

Felhasznált irodalom:

A Fővárosi Törvényszék 1.Pf.20.022/2020/13. számú ítélete

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről