Cikksorozatunk 3. részében Molnár Dórát, az ELTE Kulturális antropológia és a Debreceni Egyetem Szociális munka és szociális gazdaság szakos hallgatóját kérdeztük külföldi élményeiről.
Molnár Dóra – Németország
Hol és meddig éltél?
Németországban, Freiburgban éltem egy évig. A város a Fekete-erdő tövében, hegyek között terül el, közel a Duna forrása, az Europa Park (Németország legnagyobb vidámparkja), a francia és a svájci határ. Imádtam a várost. Rengeteg zöld terület volt, parkok és tavak, a tömegközlekedést jól kiépítették, mégis a legtöbben biciklivel jártak, és számos nemzetiség keveredett – már a határok közelsége miatt is.
Milyen érzésekkel vágtál neki a kalandnak?
Azzal a biztos tudattal indultam, hogy ott lapul az okostelefon a farzsebemben, ezért a térképtől a fordítóalkalmazáson át a világ összes információjáig meg volt mindenem. Persze sok dolog nyugtalanított: Találok majd szimpatikus embereket? Befogadnak? Elég lesz a pénzem? Jól fogom magam érezni? Megértenek majd? És én őket?
A Bázel-Mulhouse-Freiburg EuroAirporton szálltam le, amely három ország metszéspontján fekszik. Mikor elhagyjuk a repteret, komolyan kell koncentrálnunk, hogy melyik ajtón megyünk ki, mert a kijáratok más-más országba vezetnek. Annyira megkönnyebbültem, mikor a jó kapun léptem ki, hogy tudtam, innentől minden rendben lesz.
Mi volt a három legemlékezetesebb élmény?
Azt hiszem, mindhárom a társasághoz kötődik. A legtöbb időt egy nemzetközi csapattal töltöttem. Finnországból, Lengyelországból, Afganisztánból, Japánból, Bolíviából és természetesen Németországból származó barátaim lettek (néhányan szintén cserediákok), akik sokat meséltek. Az egyik legmegrázóbb emlékem, mikor egy bolíviai fiú arról beszélt, hogy ivóvízhiány volt a falujában, és a családjának kapákkal kellett védenie a kis kerti kútjukat a szomszédoktól.
Egészen különös élmény volt még a havas erdőségekben kirándulni, és megismerni a környező országokat, városokat. A maratoni SOLO-csaták emlékét is őrzöm, a játék tényleg mindenkit összehoz.
A külföldi tapasztalat csak tovább erősítette bennem azt a gondolatot, hogy a világot és a többi embert látni, ismerni, érteni kell. Ez az LC-nek is az egyik alapja.
Szerző: Molnár Dóra
Kép: canva.com
