„Alkotni annyi, mint életet alkotni, és minden alkotás szavakkal kifejezhetetlen valami.”
Antoine de Saint-Exupéry

Tanárnak lenni nehéz. A tanárság a médiában, a köztudatban egyaránt központi témává vált. Emberek tízezrei tüntetnek a pedagógusok helyzete miatt, jobb megbecsülésükért. Ebből fakadóan elég nyilvánvaló a következtetés: aki manapság a tanárságot választja, nagy fába vágja a fejszéjét. De ez a cikk nem a tanári lét anyagi aspektusáról fog szólni. Nyilvánvaló, hogy a tanárok egzisztenciális helyzete és presztízse sem rózsás, nem is lehet ezen mit szépíteni. Annak ellenére, hogy manapság főként ezen a témán van a hangsúly, engem mint leendő tanárt mégis más foglalkoztat – Barlay Borbála a Károli Gáspár Református Egyetemen angol és média osztatlan tanári szakra jár, ötödévesként ebben az évben kezdi a hosszú gyakorlatát.

És ez nem más, mint a tanárok hihetetlen nagy felelőssége. Nemcsak a szaktanári felelősségről beszélek – átadni a gyerekeknek azt a tudást tantárgyadban, amit az évek során magadba szívtál –, hanem arról a tényről, hogy a pedagógus személyiségén, hozzáállásán nagymértékben múlhat a diákok jövője. Hiszen valljuk be, hihetetlenül fontos a tanári egyéniség. És ez szerény véleményem szerint hatalmas felelősség. Nagyfokú önismeret szükséges hozzá. Ismerned kell magadat ahhoz, hogy úgy tudj odaállni diákjaid elé, hogy érezd, készen állsz, elérkezett az idő arra, hogy átadd a tudásodat. Nemcsak irodalom-, matematika- vagy biológiatanárként, hanem emberként is ott kell lenned: segíteni, észrevenni diákjaidat, megérezni, megérteni igényeiket.
Filmalkotások segítenek abban, hogy az emberi lélekben zajló folyamatokat kivetítsék, ábrázolják, megértessék velünk, nézőkkel. Mély üzenetek, szituációk, karakterfejlődések, melyeket alkotójuk azért mutat be, hogy átadjon, közvetítsen valamit. Nem titkoltan gyakran morális célzattal. A címben szereplő idézetben Antoine de Saint-Exupéry, A kis herceg megálmodója remekül fogalmazza meg, mit is jelent az alkotás. Legtöbben művészeti alkotásokra gondolnak, egy irodalmi műre, egy festményre vagy egy filmre. Azonban tartalmilag a szónak van egy másodlagos jelentése is: embereket, személyeket „alkotni”. Gyermektől a kamaszkoron át a felnőtté válásig. A kis magokat kicsíráztatni, öntözni, hogy szárba szökkenjenek. Erről is szól az alkotás, de nemcsak az alkotás, hanem a nevelés is.
Az oktatás, a tanári lét mint téma a filmiparban igencsak népszerű lett. Problémákat, fontos kérdéseket boncolgatnak. Segítenek ebben a kontextusban megérteni a társadalom működését, gondolkodásmódját. A következőkben olyan magyar filmekről lesz szó, amelyek fontos pedagógiai témákkal foglalkoznak, főszereplőik és karaktereik személyisége rámutat arra, hogy milyen egy jó vagy egy rossz tanár, vagy egyáltalán létezik-e kategorikusan ilyen? Megtapasztalhatják a nézők mint befogadók, hogy milyen személyiségjegyek szükségesek ahhoz, hogy valaki szerethető karakter, pedagógus legyen. Történetek nevelésről és emberekről.
Ahhoz, hogy megértsük az üzenetet, fontos tisztában lenni saját hazánkkal, történelmi korszakainkkal, azok jellegzetes vonásaival. A következőkben magyar filmekről lesz szó. Vannak köztük olyan opusok is, amelyek azonos korban játszódnak, de lesz olyan, ami teljesen más időszakot jelenít meg.

Valahol Európában (Radványi Géza)
1947. Második világháború vége. Árva gyerekek. Szegények. Csavarognak. Lopnak. Egy kommunista propagandafilm elkészítése érdekében támogatta a Magyar Kommunista Párt, mégis a propagandafilm műfaji elvárása ellenére Radványi Géza egy valós, emberi érzésekkel teli, humanista filmet forgatott. A háború utáni borzalmakat jeleníti meg, de fontos hozzátenni, hogy ezt nem nyomasztóan teszi, hanem a derűt mint eszközt beveti a film során. A gyermeki ártatlanság és a szomorú valóság, ami körülöttük van, és ennek a kettőnek a kontrasztja egy olyan korszakalkotó filmet szült, ami nemcsak Magyarországon lett híres, hanem az egész világban. Csavarognak, vándorolnak egy bázis után kutatva, míg meg nem találnak egy várat, amiben le tudnak telepedni. Csakhogy nem üres ez a vár, hanem egy férfi lakik benne, aki a világból kiábrándulva tért be ide, teljesen magányosan. A férfi a cselekmény előrehaladtával apafigurává és példává válik a gyerekek előtt. Számára fontos ideológiai dolgokra tanítja a gyerekeket, ami nem más, mint a szabadság, a felelősség és az őszinteség. Mind-mind olyan fontos értékek, amiket egy pedagógusnak is komolyan kell vennie.

Mindenki (Deák Kristóf)
1991. Nemcsak egy kiváló rövidfilm, ami Oscar-díjat is kapott, hanem egy olyan történet, ami komoly kérdéseket, dilemmákat vet fel. A rendszerváltás utáni magyar társadalomban játszódó kisfilm főszereplője egy kislány. Új iskola, új élmények. Félelem, hiszen új környezet vár rá, nem ismer senkit, nem tudja kivel, mivel kell majd szembesülnie. Nagy álmok, részt szeretne venni az iskolai kórusban, hiszen minden vágya, hogy énekelhessen. Magyarországon nagy változások mentek végbe ebben az időszakban, hiszen rendszerváltás történt. A marxista nevelési ideológia állami szintű megszüntetésével párhuzamosan új, innovatív oktatási koncepciók bukkannak fel, ezáltal némi zavar keletkezik a tanári társadalomban, hiszen az eddig megszokott, felülről, központilag irányított rendszerben bizonytalanság, káosz üti fel a fejét. A Mindenki című film rendezője és forgatókönyvírója, Deák Kristóf a kimúlóban lévő rendszer jellegzeteségét szerette volna ábrázolni egy konkrét történet segítségével.
Gondoljunk bele, milyen érzés lehet, hogy van egy álmod, egy olyan dolog, amit nagyon közel érzel magadhoz. Zsófinak, a főszereplőnek az éneklés ez a vágya. Azonban az a személy, akire a diákok felnéznek, akitől a motivációt, a támogatást remélik, azaz maga a pedagógus megtiltja neki, hogy a kórus fellépésén énekeljen. Csak tátognia szabad! Vajon milyen lelki helyzet lehet az, ha megfosztanak az öröm érzésétől?  Milyen tanár az, aki nem engedi, hogy diákja tehetsége kibontakozzon? Allegóriába csomagolva próbálja a rendező tudtunkra adni, hogy itt nem csak az énekhang elnémításáról van szó, hanem magáról a gyermek személyiségének kibontakoztatásáról. A tanár, azaz Erika néni karakterét megvizsgálva, ambivalensen érezhetjük magunkat, hiszen a kórusvezető célja, hogy megnyerjék a versenyt, és ezáltal elutazhassanak egy tanulmányi kirándulásra. Azonban valami nem stimmel ezzel a látszólagos önzetlenséggel. Nem lehet, hogy igazából magát, saját nagyságát akarja igazolni a zsűri és a többi tanár szemében? Nem lehetséges, hogy itt igazából nem is a diákokról, hanem róla van szó? Egy fontos pedagógustulajdonság jelenik meg a filmben, mégpedig az önzetlenség. Hiszen tanárként fontos, hogy a tanítás ne rólunk, tanáremberekről szóljon, ne magunkat próbáljuk igazolni, hanem a diákokat bontakoztassuk ki, szárnypróbálgatásaikat segítsük. Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor a gyerek rátalál arra, ami igazán érdekli, amihez talentumot kapott, és te, mint pedagógus mentorként mellette állsz és segíted.

Moszkva tér (Török Ferenc)
1989. Majdnem ugyanaz a korszak, mint a Mindenki című filmnél, mégis valami más. Más korosztály, más hangulat és más perspektíva. Egy olyan témát dolgoz fel a mű, amin a legtöbb fiatal keresztülmegy, és ez nem más, mint az érettségi időszaka. De nem is ezen van a hangsúly, hanem az ebben az időszakban lejátszódó karakterfejlődésről, tipikus személyiségjegyekről és nem utolsó sorban a felnőtté válásról. Nem forradalmi történet, nem bonyolult, mégis van benne egy ismerős érzés, ami mosolyt csal az arcunkra: az érettségi utáni nagybetűs élet érzése. Egy félig ambivalens emóció, hiszen vége a stabilitásnak, biztonságnak, ami talán rémisztő is lehet, mégis egy új időszak kezdete vár a fiatalokra, és ez nem más, mint a szabadság. Török Ferenc, a kultfilm rendezője kihangsúlyozza több vele készített interjúban, hogy ez a film igazából róla és társairól szól. Gyerekkori élményeiket szerette volna vizuálisan megjeleníteni. A jótanuló, rosszfiú, „lúzer” és jókislány toposza egyaránt megjelenik a filmben. Pedagógiai témájú, hiszen a tanárok az iskolákban nap mint nap ilyen diákokkal találkoznak, megismerni dinamikájukat és átlátni ezeken a „szerepeken” fontos feladata egy tanárnak.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod (Schwechtje Mihály)
2018. Ugrunk egy nagyot egy mai, kortárs filmhez.  A Mindenki című filmmel ellentétben ez az alkotás nem egy konkrét tanári attitűdöt ábrázol, itt inkább a tinédzserek lelki világán, nehézségeiken, problémáikon van a hangsúly. A kamaszkor kegyetlen, de nagyon is valós ábrázolásán. Lelki folyamatokon és azok megélésén. Az a néző, aki nem ebbe a generációba született bele, átfogó képet kap erről a korosztályról, a fiatalok működési mechanizmusáról. Jellemző a mai kamasz generációra, hogy nehezen tud közös nevezőre jutni szüleivel, nehezen találják a közös kommunikációs kapcsolódást.  Több kutatás és személyes tapasztalás is azt mutatja, hogy a tanár is nehezebben ért szót diákjaival, köztük is nagynak tűnő generációs szakadék tátong, azaz teljesen máshogy értelmeznek dolgokat. A film rendezője, Schwechtje Mihály pontosan ábrázolja, hogy mi mindenen megy keresztül egy mai fiatal, milyen témák foglalkoztatják. Törekvésének köszönhetően reális képet kapunk, ellentétben például sok amerikai filmmel, amelyek gyakran nem a valóságot tükrözik, és ezáltal a nézők hamis képet kapnak. Ez a film a szenzációhajhász alkotásokkal szemben, pontos, alapos és autentikus.  Ahogy már korábban említettem, itt nem a pedagógusszerep van a fókuszban, hanem egy rideg, gyerekével nem foglalkozó szülői mentalitást mutat be a film. A nemtörődömség és a munka világába menekülő szülők nincsenek jelen érzelmi támaszként gyermekeik életében, akiknek nem áll rendelkezésükre egy olyan biztonságos közeg, amiben vívódásaikat, problémáikat elmondhatnák. Ha elmondani nem is tudják, de legalább azt éreznék, hogy amúgy van valaki odahaza, aki a háttérből vigyáz rájuk. Főszereplőnk egy fiatal tini lány, akin saját bevallása szerint mindenki átlát, keresi saját útját, próbálja kitalálni, hogy ő egyáltalán kicsoda. Többek között küzd nőiességével, nemiségével is. És kiderül, hogy van, aki felfigyel rá. Nem más, mint angol tanára, Csabi bá. A film hatalmas csavarral mutatja be a mai generáció egyik nagy veszélyforrását, a közösségi médiát. Egy személyes, tragikus példán keresztül. Társadalombíráló üzenete mélyen hat ránk, és ráébreszt saját felelősségünkre is, ami a nézők egy részében feltehetőleg frusztrációt okoz. A film elgondolkodtatva ad választ egy nehéz kérdésre: Hogyan segítsünk gyerekeinken, kisebb testvérünkön, diákjainkon, hogy a közösségi média káros hatásait elkerüljék? Egyáltalán lehetséges ez? Figyelnek ránk, felnőttekre a diákok? Tisztelik tanáraikat annyira, hogy tanácsainkat figyelembe vegyék? Hitelesnek tartanak egyáltalán minket? Válaszokat kapunk ugyan, de sajnos az igazság nem ennyire egyértelmű. Egy biztos, ez a film aktuális, létező társadalmi problémát helyez nagyító alá. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod történet nevelésről és emberekről.

Négy különböző mozi, amelyek segítségével képet kapunk egyrészt a kamaszvilág örökös kérdéseiről, mint a függetlenség, a szabadság kereséséről, ugyanakkor a biztonság iránti vágyukról. Másrészt pedig a nagybetűs nevelő személyének, példakép mivoltának fontosságáról.

Írta: Barlay Borbála
A borítókép forrása: languages.elte.hu