„A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriumi rendezvénysorozatának keretében megrendezett konferencia a jogtudomány elmúlt két évszázadát és az intézmény életében betöltött kiemelkedő szerepét tekintette át. Az esemény nyitó szakasza a köszöntőkre, az intézményi emlékezet felidézésére és a szélesebb tudománytörténeti visszatekintésre fókuszált.”– Kovács Kincső, a Ludovika Collegium és az ELTE ÁJK Jogász osztatlan képzés hallgatójának beszámolója az alábbiakban olvasható.

A konferenciát Halmai Péter nyitotta meg, aki a hazai jogtudomány két évszázados múltjának jelentőségét méltatta. Hangsúlyozta, hogy ezen szellemi háttér és tudományos folytonosság felmutatására ma különösen nagy szükség van, hiszen a múlt nemcsak történelmi tanulságokat hordoz, hanem elengedhetetlen inspirációt is nyújt a társadalomtudományokat gyakran érő kortárs támadások idején. Felhívta a figyelmet a székházban megtekinthető, a tudományterületek történetét páratlan komplexitással sűrítő jubileumi kiállításra is. Őt követően Lamm Vanda alelnök asszony azt a kérdést járta körül, hogy mit adott a jogtudomány az Akadémiának. Széles perspektívájú elemzésében a jogi végzettségű akadémikusok történelmileg magas számát a társadalomtudományok késői differenciálódásával, valamint az 1777-es Ratio Educationis révén létrejött, magasan képzett értelmiséget kinevelő jogakadémiai hálózattal magyarázta. A megnyitót Badó Attila levezető elnök technikai tájékoztatója és a szervezőknek járó elismerések átadása zárta.

A szakmai programot Hamza Gábor professzor nyitotta meg, aki a Magyar Tudóstársaság megalapítása és a jogtudományok kapcsolatát vizsgálta. Kiemelte a korai jogtudósok, például Cziráky Antal Mózes mára némileg feledésbe merült, de korszakalkotó szerepét. Rámutatott, hogy a törvénytudományi elnevezés tudatos választás volt az alapítók részéről, amellyel az írott törvények primátusát kívánták erősíteni a magyar szokásjoggal szemben. Külön érdekesség, hogy bár az oktatásban a latin nyelv még tartotta magát, az alapítók az alapszabályt kizárólag magyar nyelven fogalmazták meg.

Vékás Lajos akadémikus „Kontinuitás és diszkontinuitás a magyar magánjogtudományban” című előadásában a hazai jogfejlődés három nagy töréspontját elemezte, az 1848-at követő polgári átmenetet, a magántulajdont felszámoló 1946-1949-es kommunista fordulatot, valamint a rendszerváltás magánosítási folyamatait. A legizgalmasabb kérdés a szocialista korszakra vonatkozott, hogy hogyan élte túl a magánjog a marxista ideológia nyomását. Vékás a választ a minőségi egyetemi oktatás három pillérében látta: a római jog töretlen tanításában, az összehasonlító – külföldi példákat bevonó – magánjog Világhy Miklós és Eörsi Gyula fémjelezte oktatásában, valamint a nemzetközi magánjog kötelező jelenlétében. Ezek biztosították az európai gyökerek átmentését a 2013-as új Ptk. megalkotásáig.

Ezt a gondolatmenetet egészítette ki Benke József, aki a magánjogi kodifikáció 165 éves történetét egy Bruegel-festmény („Vadászok a hóban”) allegóriáján keresztül mutatta be. Frank Ignác reformjavaslataitól kezdve Grosschmid Béni zseniális elméletein és Szászy-Schwarz Gusztáv pragmatikus kritikáin át vette sorra azokat az akadémikusokat, akik egy-egy finom miniatűrként járultak hozzá a magyar magánjog grandiózus tablójához.

A szekciót Szabadfalvi József zárta, aki egyetlen kiemelkedő, mégis elfeledett személyiség, Balogh Arthur pályaképét vázolta fel. Balogh egyetemi professzorból vált a Trianon utáni Erdélyben a kisebbségi jogok nemzetközi hírű tudósává és bukaresti szenátorrá. Bár a kommunista hatalom megfosztotta akadémiai rangjától, morális és szakmai integritása példaértékű maradt.

A délutáni programot Tóth Mihály nyitotta meg, aki a jogtörténet jelenkori büntetőjogi aktualitását elemezte a feljelentési kötelezettség fejlődéstörténetén keresztül. Szent István korától napjaink cizellált, ám sokszor technokrata szabályozásáig haladva arra figyelmeztetett, hogy a jogfejlődés során eltűnőben van a büntető előírások etikai fedezete.

Lévay Miklós a magyar kriminológia MTA-n belüli újjászületését mutatta be. Kifejtette, hogy a proletárdiktatúra alatt burzsoá áltudománynak bélyegzett és betiltott tudományág miként éledt újra az 1960-as évektől Szabó András, Vermes Miklós és Viski László elméleti és empirikus munkássága révén. Neki köszönhető, hogy a kriminológia visszanyerte önálló szaktudományi státuszát.

Földi András professzor az 1945 előtti akadémiai székfoglalók elemzésével a történeti jogtudományok megbecsültségét vizsgálta. Érdekes paradoxonra mutatott rá: míg a jogtörténész akadémikusok a korszellem nyomására szigorúan a nemzeti jogtörténet talaján maradtak, addig a tételes jogászok (mint Szalay László vagy Récsi Emil) előszeretettel tettek jogtörténeti, sőt ókori kitekintéseket saját székfoglalóikban.

A történeti sort Pókecz Kovács Attila zárta „A két Kazinczy és a Magyar Tudományos Akadémia” című előadásával. Rávilágított, hogy a 19. századi irodalmi elit, így Kazinczy Ferenc és Gábor is, jogi végzettséggel rendelkezett. A magas színvonalú jogakadémiai képzés és a jogi pályán szerezhető biztos egzisztencia teremtette meg azt az alapot, amelyből a korabeli tudósok és nyelvújítók finanszírozni tudták hazai kutatásaikat.

A konferenciát Badó Attila levezető elnök zárta be. Beszédében egy napjainkban is érzékelhető ellentmondásra hívta fel a figyelmet: bár a tudományos szféra ma szabadon kutathat és tehet „de lege ferenda” („a jövőbeni jogalkotás szempontjából” – a szerk.) javaslatokat, eredményei gyakran süket fülekre találnak a törvényhozás részéről. Ennek ellenére hangsúlyozta a kutatói munka folytatásának elengedhetetlen fontosságát, majd megköszönte a szervezők heroikus munkáját.

Zárásként mindenképpen szeretnék kitérni a rendezvény személyes vetületére is. Számomra kivételes és felemelő élmény volt a hazai jogtudomány legkiválóbb, legnagyobb nevű szakembereit élőben hallgatni. Megilletődöttséggel töltött el személyesen látni azokat a professzorokat és akadémikusokat, akiknek a nevét eddig csak a kötelező szakirodalmak és tankönyvek borítójáról ismertem, és akiknek a munkáiból oly sokat tanultam. Egy dolog a leírt, letisztult szöveget olvasni, és teljesen más dimenzió hallani ezeket az elméket élőben, ahogy saját kutatási területükről beszélnek. Ez a rendezvény dinamikus, érdekes és befogadható volt. Ez jelentős részben az előadók kvalitásainak volt köszönhető, mivel a meghívott szakemberek elképesztő rutinnal és profizmussal álltak a pulpitusra. Nemcsak puszta lexikális tudást és tapasztalatot adtak át, hanem mindezt olyan lendülettel, letisztult strukturáltsággal és érdekfeszítő stílusban tették, amely mindvégig képes volt fenntartani a hallgatóság figyelmét. A konferencia nemcsak a jogtudomány két évszázados történetébe engedett mély bepillantást, hanem olyan maradandó személyes élményt is nyújtott, amely megerősített abban, hogy valóban érdemes elmélyülni ebben a hivatásban.

Írta: Kovács Kincső Nárcisz
A kiemelt kép forrása: Néprajztudományi Kutatóintézet