
Április 11-12. között izgalmas ötletverseny zajlott a Ludovika Collegium falai között, ahol a párhuzamosan futó tematikus ívek, az Agrárium és vidékfejlesztés, valamint az ENSZ’80 kurzus hallgatói mérhették össze tudásukat és kreativitásukat, kurzusokra elkülönítve, ugyanakkor a zsűri abszolút győztest is hirdetett a szombati prezentációs nap végén, melyre az NKE Orczy Úti Kollégium multimédiás termeiben került sor.
A Ludovika Collegium képzési programjának gerincét adó tematikus ívek esetében immár szokássá vált, hogy az elméleti keretek elmélyítését és a gyakorlati tapasztalatszerzést biztosító intézménylátogatásokat az aktuális félév kétharmadánál egy 0–24 órás csapatverseny, úgynevezett hackathon egészíti ki, amelynek köszönhetően kiderülhet, a hallgatók milyen hatékonyan tudják – csoportos projektmunkák kidolgozása révén – érvényre juttatni megszerzett komplex tudásukat. A prezentációk minőségéről ezúttal is szakértő zsűri döntött, melynek tagja volt zsűrielnökként Velkey György, a Ludovika Collegium programigazgatója, Kitta Annamária, a Ludovika Tehetséggondozó és Tudományos Képességfejlesztési Iroda irodavezetője, Kocsis Gergő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ENSZ Főosztályának főosztályvezetője, Kajner Péter, az ELTE TáTK Humánökológia szakának oktatója, valamint Zlinszky János, az NKE Víztudományi Karának egyetemi docense.
Az ENSZ’80 kurzusra vonatkozóan a projektfeladat az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) reformja volt, különös tekintettel arra, hogy milyen összetétel és működési struktúra felelne meg leginkább a 21. század geopolitikai kihívásainak. A versenyző négy csapatnak nem csupán elméleti tudást kellett felmutatnia, hanem olyan innovatív javaslatokat kellett kidolgozni, amelyek reflektálnak a mai világ realitásaira, és elősegítik a BT hatékonyabb működését a béke és biztonság területén. A hallgatók számára nagy segítséget jelentett, hogy a hétvége során kétszer is konzultálhattak a kurzus vezetőjével, Bogyay Katalinnal, a Magyar ENSZ Társaság elnökével, aki végig támogatta és inspirálta a versenyzőket. A megmérettetés során mind a négy csapat bebizonyította, hogy képes volt a kurzus során elsajátított tudás gyakorlati alkalmazására. Saját tudásbázisokat építettek fel, melyeket kreatív, sokszor formabontó módszerekkel egészítettek ki, hogy megoldásaik valóban újszerűek és működőképesek legyenek. A zsűri elismeréssel szólt minden csapat teljesítményéről, külön kiemelve egyfelől a második helyezett csapatot (Dosi Tresi, tagok: Kecskés Barnabás, Kovács Anna, Kovács Máté, Stiblár Melinda), akik igyekeztek egy minél realistább javaslatcsomagot prezentálni a nemzetközi szervezet Biztonsági Tanácsának átalakítására. Azt a célt kitűzve, hogy a jelenlegi tagállamokkal is konszenzusra jussanak, hiszen támogatásuk nélkül nem megvalósítható egy reformelképzelés sem. A fENSZik csapata a Biztonsági Tanács reformjára egy Mission: Impossible-ként tekintett, de természetesen több felmerülő problémára igyekezett választ adni. Az egyes régiók alulreprezentáltságát a BT taglétszámának bővítésével és az egyes régiók jutó szavazati helyek arányos újraosztásával, a középhatalmak erősebb érdekérvényesítő-képesség iránti igényét az ideiglenes vétójogosultság lehetőségével, a vétóval való visszaélést pedig az ENSZ Alapokmány 27. cikk 3. bekezdés szerinti érintettségi eljárás alaposabb kidolgozásával orvosolták. A produkció végül kiérdemelte a szekció első helyét (csapattagok: Milán Ákos, Orosz Réka, Virsinszki Réka).
Az Agrárium és vidékfejlesztés tematikus ív keretében (melynek kurzusvezetője Szilvácsku Zsolt tájépítész, jogász, a MATE egyetemi adjunktusa) a vidék, a mezőgazdaság és az élelmiszer-ellátás szerepét, értékét, presztízsét, valorizációját, a térségi együttműködés lehetőségeit erősítő szabályozási és intézményfejlesztési vagy finanszírozási beavatkozási javaslatcsomag kidolgozása volt a cél a kormányzat részére, a hozzá kapcsolódó kommunikációs, partnerségi elemekkel. A fölvetésre rendkívül szerteágazó ötletek és megvalósulási formák érkeztek. A csapatok között volt olyan, amelyik egy fiktív tanácsadó cég nevében mutatkozott be, és a csapattagok a magyar vidék rövid ellátási láncainak hiányát nevezték meg kulcsproblémaként, amelyre hatékony megoldási javaslatot dolgoztak ki. Megint másoknál a Balaton-part beépítése elleni intézkedéscsomag valósult meg, közösségi és önkormányzati intézkedés keretében. Egy másik team a magyar mezőgazdaság tömegtermelésről minőségi termelésre történő átállását egy különleges, egységes védjegy bevezetésével eszközölte. Az Agrár szekció második helyezett csapata, a saxicola rubicola (tagjai: Csapody Sebestyén, Kádár Margit, Koltai Álmos, Raáb Tamás) a Tisza felső szakaszának vidékfejlesztési programtervét dolgozta ki, vízgazdálkodási reformon keresztül. Az elárasztott területet ökoturisztikai régió létrehozásával, az elárasztási zónák kiterjesztésével, valamint alternatív gazdálkodási formák bevezetésével kívánták felvirágoztatni.
A hackathon versenyének abszolút győztes csapata az ABC lett, akik a magyar méhészeti ágazat nehézségeire, azon belül is elsősorban az alacsony mézárból adódó problémákra nyújtott megoldásokat. Megoldási javaslatukban kitértek az uniós szabályozási rendszer megváltoztatására, illetve a hazai támogatási rendszer reformlehetőségeire is. A team tagjai: Csopák Csongor, Muhari Anna, Sarnyai Benedek.
Gratulálunk a győzteseknek, és az összes résztvevőnek, akik egy igazán inspiráló hétvégén bizonyították, hogy a fiatal generáció készen áll a globális kihívások megválaszolására.
Fotó: Molnár Dóra, Tinkó Máté
Szöveg: Molnár Dóra, Plank Zsófia, Tinkó Máté