
2026. február 17-én Bereczki Linda, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének általános és szociális szakmai igazgatóhelyettese látogatott a Ludovika Collegiumba; az eseményt Kovács Karina, az LC és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi szervező szakos hallgatója moderálta. A tavaszi félév első közéleti estjén a meghívott szakember bemutatta az általa képviselt szervezet működését, ezen túlmutatóan pedig a lehetséges önkéntes, gyakornoki, illetve szakmai gyakorlati lehetőségeket.
A beszélgetés első felében szervezeti és személyes kérdéseket is kapott igazgatóhelyettes asszony. E kérdések mentén lehetősége nyílt arra is, hogy megmutassa, hogyan működik a Vöröskereszt budapesti szervezete, mit jelent a szervezet léte globálisan, milyen tevékenységeket végeznek az országban, továbbá a világ minden területén. Ezt követően bemutatta saját tevékenységét és életútját, ahol megtudhatta a közönség, hogy már a gimnáziumi éveiben is emberekkel szeretett volna foglalkozni, azonban ekkor még tanárként. Később családsegítő lett, majd végül a szervezet két területének igazgatóhelyettese, ahol jelenleg a stratégiák kialakításában van a legnagyobb szerepe.
A beszélgetés második felében egy PowerPoint-prezentáció keretében hallhattuk a Vöröskereszt történetét, hét alapelvének fontosságát, a „vörös kereszt” jelentését, részletekbe menően a szervezet tevékenységét. A Vöröskereszt fókuszában az elsősegélynyújtás és véradásszervezésen túl a lakossági és intézményi szűrések is jelen vannak, melyek a lakosság veszélyeztetettebb rétegének, így az időseknek és a gyermekeknek kiemelten fontos sarokpontjai. Megismertük továbbá a tizenhat darab kerületi iroda működését, illetve az öt darab budapesti hajléktalanellátó intézmény munkáját, melyekhez a szakember tanulságos személyes élményeket fűzött.
A beszélgetés végén lehetőség volt kérdezni, amely lehetőségre a közönség nagyon is fogékony volt: számos kérdés mentén újabb információkkal gazdagodtunk a szervezet pénzügyi hátteréről, a segítséget kérők nemi összetételéről, a társadalomba való integrálás folyamatáról, valamint arról, hogyan segített a szervezet az ukrán menekülteknek, amikor 2022-ben tömegesen érkeztek az országba.
Összességében egy hasznos és rendkívül tanulságos beszélgetésben volt része a kollégium közösségének, amelyből hosszú távon inspirációt meríthetnek az esemény résztvevői.
Írta: Kecskés Barnabás, Tinkó Máté
Fotó: Hajnal Dominik











