
A 2021/22-es tanév tavaszi szemeszterének első közösségi hétvégéje csütörtökre és péntekre esett. Január 27-én a Bárka Színház épületében gyűltünk össze, hogy számot vessünk az elmúlt félév történéseivel.
Most láttuk először egymást újra teljes körben a nyári tábor óta. Intenzív féléven vagyunk túl, elképesztő volt áttekinteni, hogy mi minden történt velünk, a szakmai programokon túl rengeteg közösségi élménnyel gyarapodtunk. A nap második felében a Cohousing Budapest szakembereivel beszélgettünk arról, hogy mi a különbség az egymás mellett élés és az együttlakás között. Este a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új rektora, Dr. Deli Gergely látogatott meg minket, majd közgyűlésünk megszavazta a hallgatói elnökséget a következő egy évre.
A második nap az új kurzusok bemutatásával indult. A tavaszi félévben három tematikus ívből választhatunk: egészségpolitikával, humán versenyképességgel és településfejlesztéssel foglalkozó kurzusok indulnak. A délután folyamán a Fishbanks nevű, sokszereplős szimulációs játékot próbálhattuk ki, melyben fiktív halászati cégeket irányítottunk. A játék tökéletesen szemléltette a fenntartható fejlődés nehézségeit, annak komplexitását a valós piaci rizikófaktorok megjelenése adta. Utolsó vendégünk az Amigos a Gyerekekért Alapítvány volt, melynek képviselőjétől megtudtuk, hogyan épül fel „csupasz álomból” egy olajozottan működő civil szervezet.
A napot közös főzéssel, vacsorával és mulatsággal zártuk.
Szerző: Molnár Dóra
Fotó: Frech Helga