Sorozatunkban jogesetmegoldások publikálásával szeretnénk megismertetni a „jog világát”, illetve az olvasóval közösen csodálkozunk rá arra, hogy életünknek még a leghétköznapibbnak tűnő megmozdulásai, történetei is rejtegethetnek magukban jogi vonzatokat. Cikksorozatunk hetedik részében egy különös jogi eseten keresztül a kötelezettségvállalás témáját járjuk körül.

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó?, avagy a „venire contra factum proprium” és a „promissory estoppel” doktrína

Mindennapi életünkben talán sokunk él az ígérgetés könnyed lehetőségével, és talán még ennél is többen igyekeznek mások kötelezettségvállalását az ígéret eszközével bebiztosítani. Törékeny gesztusról van szó, amelynek mégis jelentős hitelt adunk. Kérdés azonban, hogy valóban létezik az adott szó kötőereje? A továbbiakban ennek járunk utána tengeren innen és túl.

Nebraskában történt meg az a „Ricketts v. Scothorn” néven elhíresült eset, miszerint egy nagyapa jelentős évenkénti pénzösszeget ajánlott fel unokájának azzal a kísérő üzenettel, mivel egyik unokája sem dolgozik, így neki sem kell. Az ígéret hatására a lány a munkahelyén felmondott, és egy évig tartózkodott bármiféle kereső tevékenységtől. Mikor a nagyapa a kifizetést megelőzően elhunyt, a lány rögtön benyújtotta keresetét. De vajon milyen jogalapon tehette ezt meg?

Az amerikai szerződések joga szerint egy szerződéses ígéret érvényesítésének előfeltétele az ellenszolgáltatás. Adott esetben a bíróság úgy vélte, hogy a munkától való tartózkodás nem tekinthető a pénzösszeg ellenszolgáltatásának, hiszen az csak egy lehetőséget, semmint kötelezettséget nyújtott a lánynak. Ez az állásfoglalás feltehetően az alperesi oldal felé billenti a mérleget, melyről talán nem túlzás kijelenteni, hogy az átlagember jogérzetét igencsak bántaná.

Mi maradt tehát a szerződésen alapuló követelés kizárása után az unoka eszköztárában igényének alátámasztására? Egy olyan nem szerződéses ígéret, melyben alappal bízhatott, és egy olyan újdonsült elv, amely hozzá kapcsolódva feloldja a méltánytalanságot. Ez pedig az ún. „promissory estoppel” doktrínája. E doktrína lényege, hogy egy ígéret ellenszolgáltatás nélkül is képes lehet jogi kötőerőt kiváltani, feltéve, ha az ígéret címzettje az ígéretre észszerűen támaszkodva változtatja meg jogi helyzetét. Az elv a feltételek teljesülésekor tulajdonképpen megtiltja az ígéretet tevő félnek, hogy szavát később letagadja azáltal, hogy az ígéret ellenszolgáltatással való alátámasztottságát vitatja.

Mindezek után vizsgáljuk meg az esetet a hozzánk közelebb álló kontinentális jogrendszer szemüvegén keresztül is. A Polgári Törvénykönyv 1:3. § (2) bekezdése alatt találkozhatunk az ún. „venire contra factum proprium” középkori gyökerű, a fenti doktrínával rokon elvével. A jogelv azt hivatott biztosítani, hogy a jóhiszeműség és tisztesség védelmében egyik fél saját korábbi magatartásával – amelyben a másik fél okkal bízhatott – a későbbiekben ne tanúsíthasson ellentétes magatartást.

A feltételeket tekintve a kontinentális rendszerben a fél által tanúsított magatartások jogszerűsége alapvető követelmény. Érdekes, hogy ezen jogszerű magatartásoknak továbbá nem kell feltétlenül a szóban forgó másik fél felé irányulniuk, vagy vele bármiféle ténybeli vagy alanyi összefüggésben lenniük. Elegendő, ha akár a felek közötti jogviszony híján is a másik félben megalapozott bizalom keletkezik a korábbi magatartás azonos vagy hasonló folytatása iránt.

A tilalom megszegésének következményei itt is eljárásjogi jellegűek. A kontinentális bíróság a tiltott magatartás felhívásakor egyszerűen a figyelmen kívül hagyás eszközéhez nyúl, elzárva az alkalmazó felet attól, hogy a jogelvet sértő magatartásra érdemben hivatkozzon bármely perbeli oldalról. Visszatérve a felvetett példához: a bíróság feltehetően nem biztosítaná a nagyapának azt a lehetőséget, hogy a lány igényeit és jogait tagadó védekező nyilatkozatát eredményesen megtegye – éppen a venire contra factum proprium tilalma miatt –, ezzel pedig egyúttal megakadályozná a jogelvbe ütköző magatartás által elérni kívánt helyzet megvalósulását, azaz a lány anyagi fedezet nélkül maradását.

Beszélhetünk tehát összességében ígéreti kötőerőről? Azt kell mondanunk, hogy igen. Ez a tény pedig feltétlenül óvatosságra inti mindkét jogrendszer polgárait az ígéret körülményeit illetően.

Szerző: Dittrich Anna

Felhasznált irodalom:
Benke, József (2018) A venire contra factum proprium általános magánjogi tilalma: Egy indukcióval kialakított középkori jogelven alapuló 21. századi magánjogi tilalom dedukció útján megállapítható alkalmazási lehetőségeiről. ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNY, 59 (4). pp. 3-23.
Coursera: American Contact Law I., Week 1., Ricketts v. Scothorn https://www.coursera.org/learn/contracts-1/lecture/AcytH/ricketts-v-scothorn
Csehi, Zoltán (szerk.) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2021. pp. 57-60.