Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Ludovika Collegium hallgatóinak egy része a félév első intézménylátogatásának keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban járt, ahol megtekintette a World Press Photo aktuális évi kiállítását, a nyitó napon. Az élményről további reflexiók születtek hallgatóink tollából – Plank Zsófia és Imre Gyula írásait közöljük.

Plank Zsófia
Az idei első intézménylátogatásunk helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum volt, ahol megtekinthettük az aznap Budapesten debütáló World Press fotókiállítást.
Mint ahogyan minden évben, idén is lebilincselő volt, fel sem tűnt az idő múlása a művészi, ámde sokszor rendkívül megrázó fényképek között. A kiállítás szinte felér egy „newsbriefing”-gel, hiszen úgy érezhetjük magunkat, mint egy dokumentumfilmben, mely bemutatja nekünk az elmúlt évek legfontosabb híreit, jól összefoglalva és átláthatóan. Míg az online médiumok olvasása közben gyorsan áttekerjük a nagyvilág történéseiről beszámoló cikkeket – hivatkozva arra, hogy mindez úgyis távol van tőlünk, és nem érint bennünket olyan közvetlenül, mint mondjuk a gázárak változásának oka –, addig ezen kiállítás közelebb hozza hozzánk a valódi problémát. Illetve felnyitja a szemünket, hogy a világ többi táján mennyi és milyen különböző problémákkal kell az embereknek és a körülöttük lévő élővilágnak nap mint nap szembesülnie. A kiállítás többek között megmutatta számunkra a Mexikóban történő máktermelés viszontagságait, a görögországi szigettüzek rémisztő látványát, a brazíliai környezetszennyezést, vagy épp Indiában az élővilág kiszorítását, mely azt eredményezi, hogy lassan mindennapos problémának számítanak a falvakban, kisvárosokban történő tigristámadások. A természeti katasztrófák mellett helyet kaptak a falon az afganisztáni tálib hatalomátvétel következményét, illetve az orosz-ukrán konfliktust ábrázoló képek is.
Ilyen volt az a fotó is, melyen egy 20-as évei végén járó, jól öltözött fiatal anyuka egy babakocsiban tolta csecsemőjét egy szétbombázott város utcáin, szinte rutinosan lavírozva a kőmartalékok között. Mikor „kisemberek” világa tárul elénk, akkor tudjuk megérteni leginkább a háború pusztításait, és beleképzelni magunkat egy kortárs ukrán fiatal helyzetébe. Hasonlóan megragadó volt a közönség számára a tálib hatalomátvételt követő üres színház fotója. Az „üres” szó azonban mégsem írja le teljesen jól a képen látottakat, hiszen egy dolog mégis megtalálható volt rajta. Ők, az állásukat vesztett dolgozók voltak, akik minden egyes nap reménnyel teli arccal mentek be munkahelyükre, az aznapi nyitás reményében.
A World Press fotókiállítás idén is olyan volt, mint egy nagy földgömb, melyet ha egy-egy nagyobb térség felé fordítunk, megtudhatjuk az aktuális év legszámottevőbb eseményeit. Kijelenthető, hogy ezen eseményekkel és hírekkel gazdagodva, alaposabban informálva, a világ folyását értőbben átlátva fogunk belevágni új LC-s évünkbe.

Imre Gyula
Éppen, hogy csak kitette a lábát a küszöbön a járvány, máris beköszöntött szomszédunkban a háború. Európából nézve egy igen nehéz éven vagyunk túl, és nem tűnik sokkal rózsásabbnak a helyzet a világ többi részén sem.
A WorldPress fotókiállítás éppen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy bemutassa világszerte az olykor elgondolkodtató, néha zavarba ejtő, sokszor pedig egyenesen feszélyező képeket, amelyek bemutatják a világot, amiben élünk. A képeket a nemzetközi zsűri 130 ország, 4066 fotóriporter, 64823 darab fotójából válogatta össze. Az utazó kiállítást világszerte 120 helyszínen, több mint négymillióan tekintik meg.
A World Press Photo rendezi meg a világ legnagyobb és legnívósabb sajtófotó-pályázatát. A pályázatra több kategóriában is lehetett nevezni az elmúlt években. Ezek a következőek voltak: helyszíni hír, általános hír, emberek a hírekben, sportesemények, korunk kérdései, hétköznapok, portrék, művészet, szórakozás, természet. A korábbi kategóriák helyett mindössze négy kategóriában lehetett idén pályázni: egyedi fotó, képriport, hosszú távú munkák, és az úgynevezett „nyitott forma”.
Akár a világpolitikai folyamatok, akár a kiállítás struktúrájának átszervezése áll mögötte, idén a szokásosnál is telítettebb volt a kiállítás politikai tartalmú képekkel: erdőtűz, háború, járvány, ópiumtermesztés, éghajlatváltozás, szervezett bűnözés. És ez csak egy része azon problémáknak, amelyekkel szembe kell néznie az embereknek nap mint nap.
Láttunk képeket Ukrajnában ledöntött Lenin-szoborról, fegyveres afrikai marhatolvajokról, zavargásokról, az ópium okozta szenvedésről Dél-Amerikában, „fake news” gyárakról, elrabolt gyermekek sírjairól, és a listát még folytathatnánk.
Nehéz helyzetben lehetett a zsűri, amikor ki kellett választaniuk a győztes pályaműveket. A kiállítás hét évtizedes történelmének talán a legnagyobb változását hozta létre idén azzal, hogy a világ legrangosabb pályázatának előzsűrizését regionálissá tette, amelynek eredményeképpen a helyi események értőbb értékelése várható. Mostantól külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép amerikai, a dél amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.
A Nemzeti Múzeumban emellett kisérő kiállításként megtekinthettük Radisics Milán „Lábnyomunk – az ember hatása bolygónkra” című kiállítását is, ahol betekinthettünk az éghajlatváltozás hazai hatásaiba, dimenzióiba is. Radisics Milán Európa olyan részeit tárja elénk légifelvételek segítségével, ahol drámai változásokat okozott az emberi jelenlét bolygónk szempontjából.
A Word Press és vele együtt a „Lábnyomunk – az ember hatása bolygónkra” című időszaki kiállítások október 30-ig látogathatóak a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Fotó: Balogh Zsombor