
2022. szeptember 30. péntek délután megnyitották a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében a Habsburg Ottó Alapítvány által rendezett „Palotából a Parlamentbe – 110 éve született Habsburg Ottó” című fotókiállítást. A rendezvény elején Fodor Gergely kormánybiztos, mint a szimbolikus jelentőségű helyszín házigazdája, és Prőhle Gergely, az alapítvány igazgatója, a Ludovika Collegium Board tagja köszöntötte a vendégeket – Pál Csaba Domonkos személyében az LC is képviseltette magát a rangos eseményen, amelyről beszámoló is készült.
A kiállítást Martyn Rady, a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-Európai Tanulmányok Intézetének professzor emeritusa, A Habsburgok – A világ urai című monográfia szerzője nyitotta meg. Beszédében emlékeztetett rá, hogy Habsburg Ottó államférfiúi nagyságát akkor érthetjük meg igazán, ha észrevesszük, azok után tudott az európai politika példamutató alakja lenni, hogy elveszítette királyi méltóságát és ebből eredő karizmáját.
Martyn Rady Habdsburg Ottó életének legfontosabb pillanatait méltatva kiemelte, annak ellenére sikerült olyan tudományos, humanitárius és politikai eredményeket elérnie, mely uralkodókat megszégyenítő presztízst és ragyogást szerzett neki, hogy saját szülőföldjén vált száműzötté. Ezért lehet úgy jellemezni, mint „valószínűleg a legjobb császárt, aki a Habsburgoknak sosem adatott meg”.
Habsburg Ottó pályafutásának jelentőségét legjobban az ünnepi beszéd Jerzy Buzek lengyel miniszterelnöktől kölcsönzött zárógondolata foglalja össze: „Kontinensünk legsötétebb óráiban Habsburg Ottó az igazság és az emberség kősziklája volt. Életben tartotta az Európa újraegyesítésére irányuló remény lángját, amikor sokan mások már feladták… Az osztrák–magyar határon ő vágta az első lyukakat a szégyen vasfüggönyén.”
Az ünnepi nyitóbeszédet követően a résztvevők a kiállítás kurátorának tárlatvezetésével tekinthették meg a kiállított fényképeket. A fotókat az alapítvány által kezelt mintegy 35.000 kép közül válogatták ki. A szabadtéri kiállítás december 1-jéig a Várkert Bazárban ingyenesen látogatható.
Fotó, szöveg: Pál Csaba Domonkos
Az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvénysorozatról további információk a Habsburg Ottó Alapítvány honlapjáról érhetőek el.