A Ludovika Collegium 2023. március 7-i firesidechat beszélgetésének vendége Jókay Károly, a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram ügyvezető igazgatója, illetve a Jókay Alapítvány alapítója volt. – Fazakas Áron beszámolója.
A beszélgetés első számú témája a meghívott életútja és tapasztalatai voltak. Jókay Károly fél életét Amerikában töltötte, majd 1994-ban úgy döntött, hogy Magyarországon telepedik le.
A beszélgetés során rávilágított a kulturális eltérések mindennapokban is érzékelhető megnyilvánulásaira, valamint arról értekezett, hogy személyesen ő hogyan élte meg kalandos életútjának egyes állomásait.
A Ludovika Collegium szellemiségének meghatározó részét képezi a hallgatók kulturális tudatosságának és hazájuk iránt táplált érzelmeiknek kibontakoztatása, valamint gondozása, függetlenül attól, hogy milyen szakterületen kívánnak a jövőben elhelyezkedni.
Jókay Károly élettörténete mindenképpen követendő példaként szolgálhat a Ludovika Collegium hallgatói számára ilyen tekintetben is. Az előadó egész életében a magyar identitás szem előtt tartására és annak fontosságának hangsúlyozására törekedett, és ezen magatartás lényeges minőségére a beszélgetés során is felhívta a figyelmet.
Természetesen szó esett a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram ösztöndíjlehetőségről is. A program keretein belül magyar fiataloknak lehetőségük nyílik amerikai egyetemeken tanulni és kutatni. Jókay Károly kiemelte, hogy a lehetőség célja nem csupán a szakmai továbbfejlődés biztosítása, hanem kulturális értékek cseréje is.
Mindezek miatt a jelentkezők személyében döntő faktornak bizonyul saját, haza iránt elkötelezett identitásuk kiforrottsága és tudatossága, ugyanis ezen kvalitások hiányában nem képesek az amerikai fiatalság számára közvetíteni a magyar világszemlélet és kultúra esszenciáját, ugyanígy vélhetően kevéssé lesznek fogékonyak a külföldi kulturális tapasztalatok befogadására és feldolgozására.
Írta: Fazakas Áron
Fotó: Tinkó Máté, Kecskés Blanka