„Mi a mérőszáma az időnek, amit a háború elrabol egy embertől, a félelemnek, hogy a szeretteid hazatérnek-e, hogy téged nem lőnek-e le, az aláaknázott utaknak, a lerombolt iskoláknak és kórházaknak? Hogyan lehet beszélni arról, hogy halottak hevernek az utcákon, hogy gyűlölni kell a szomszédaidat, hogy rettegsz, mikor viszik el az apádat, a bátyádat vagy téged? Hány évig fog rád törni a szorongás minden hangosabb zajtól, és mikor leszel képes elmesélni, te miket tettél meg a túlélésért?” – Molnár Dóra, az Andrássy Egyetem Kultúrdiplomácia MA szakos hallgatójának beszámolóját olvashatjátok az Unicef és a Child Helpline International közös budapesti rendezvényéről.

Immár több mint egy éve, 2022. február 24-én az Orosz Föderáció teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. Az Unicef napjaink leggyorsabban eszkalálódó humanitárius katasztrófájának nevezte a szomszédos országban dúló háborút. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága becslései szerint mintegy 7 millió ukrán állampolgár vált belső menekültté, további 7,2 millió pedig a szomszédos országokba menekült. Ez a szám magában foglal körülbelül 15 ezer kísérő nélküli kiskorút is.
Március 13. és 15. között került megrendezésre az Unicef és a Child Helpline International szervezésében az Ukrajnai Válságkezelés képzési program. A workshopra olyan szervezetek szakembereit, önkénteseit várták, akik gyermeksegélyvonalaknál dolgoznak, illetve a háború által érintett gyermekek és fiatalok segítői.
A workshopon az idén 30 éves Kék Vonal Gyermekkrízis alapítvány önkénteseként vehettem részt.

A workshop a konfliktusokkal kapcsolatos emberkereskedelemre és a szexuális és nemi alapú erőszakra helyezte a fókuszt, amelynek a gyerekek különösen veszélyeztetett célpontjai.
Bár a nemzetközi segélyszervezetek azonnal reagáltak a háborúra, az erőszak sokkal gyorsabban rombol, mint ahogy a helyreállításra törekvő rendszer építkezik, és a leépült jóléti és jogállami szolgáltatások megágyaznak a szervezett bűnözésnek.
Mikor az erőszak napi normává válik és egy instabil, agresszív környezetben telik minden perc, eszkalálódik a feszültség, és a bűnözés az egekbe szökik. A konfliktus nyújthat új, kedvező helyzetet a már tevékeny bűnszervezeteknek vagy eredményezheti újak létesülését. Szembe kell néznünk a kérdéssel, hogy akik háború nélkül nem váltak volna áldozattá vagy elkövetővé, azokért ki viseli a felelősséget – az elkövető egyéni felelőssége mellett?
Az emberkereskedelem egy komplikált fogalomhalmaz, amelybe beletartozik a szexuális kihasználás, az adósrabszolgaság, a kényszermunka, a gyermekkatonák alkalmazása (ide sorolható minden olyan, háborúhoz köthető tevékenység, amelyet gyermekekkel végeztetnek, pl. árokásás, katonai kiképzés, konyhai szolgálat, tényleges frontszolgálat), a szervkereskedelem és a kényszerített örökbeadás. Óriási a látencia minden területen, de az utóbbi 50 évben a fegyveres konfliktusok során a felsoroltak mindegyikére számos példa volt.
A kábítószer-kereskedelem után az emberkereskedelem a legjövedelmezőbb, mivel maga a kényszerített ember termel folyamatos bevételt.

A szexuális erőszak mint háborús eszköz (megfélemlítés, az ellenség meggyalázása, kigúnyolása, kínzása, megsemmisítése) a történelem kezdete óta létezik. Az áldozatra gyakorolt hatásaival régóta foglalkozik a pszichológia, de saját jogi kontextusra – háborús bűncselekmény, a népirtás eszköze – csak néhány éve tett szert. A workshopon ismertetett nemzetközi adatok szerint a jugoszláv háborúban kilenc erőszaktábor üzemelt, a Közel-Kelet egyes országaiban szinte mindennapos a leánygyermekek áruba bocsátása, az ISIS szexrabszolga regisztráló intézményeket tart fenn a katonák motiválása és újak toborzása érdekében, de Afrika számos országában is találunk tömegével eseteket, sőt, a békefenntartók között is feltűnnek visszaélők.
Távol tartjuk magunktól – mert távol kell a saját biztonságérzetünk érdekében –, valamilyen arctalan gonosznak tulajdonítjuk az erőszaktevést, pedig ugyanolyan emberek követik el és ugyanolyanokkal történik, mint mi magunk.

A szexuális erőszakról tudjuk, hogy az egyénben és a közösségben is begyógyíthatatlan nyomokat hagyhat. Egyéni szinten a szégyen és a testi autonómia megsértése a legelviselhetetlenebb, közösség szintjén a kollektív fájdalom és a sérülése az olyan evolucionálisan kódolt ösztönöknek (amiket általában a háború felerősít), mint a társam, a gyengébbek megvédése.
A háború és az erőszak lassan mérgezi meg mindenki hétköznapját, jól illusztrálja pl. a pornófogyasztás. Tavaly február óta tömegesen jelennek meg olyan címek, melyek arra biztatnak, hogy éld ki minden vágyad az ukrán nőkön.
A fentebb sorolt bűncselekmények elkövetéséhez a dehumanizáció a legfontosabb eszköz: mikor az előttem álló gyerekben könnyű pénzforrást, a más nemzetből való katonában náci szimpatizánst, a nőben a vágyaimat kielégítő eszközt látom, nem a másik embert.
Teret pedig a büntethetetlenség és ellenőrizhetetlenség ad.
Konfliktusok esetén torzulnak a hatalmi viszonyok. A konfliktus akadályozza ugyanis a jogállamok összes elemének működését. A rendőrség és a bíróság korlátozottan funkcionál, és megszűnik az a természetes védőháló (a szociális és gyermekvédelmi rendszer, az otthon biztonsága, a baráti kör, az iskola, a munkahely védelme, az egészségügyi ellátás), ami normál esetben óvja az embereket. Senki sincs biztonságban, és a legsérülékenyebb csoportok (gyerekek, nők, az LGBTQIA+ közösség és etnikai kisebbségek) tagjai még könnyebben áldozattá válhatnak.

A bűncselekmények sosem vákuumban történnek, az elkövetőnek alapvetően hinnie kell, hogy megteheti, amit tesz. A kulturális háttér, egy olyan társadalom, amely elfogadja az interperszonális erőszakot – kutatások szerint már az is elég, ha a társadalom egy jelentős része elfogadja –, felhatalmazza az elkövetőt.

Kriminológiai elméletek alapján a bűnelkövetéshez egy sérülékeny áldozat, egy védtelen hely és egy motivált elkövető hármasa kell, érthető talán, hogy a konfliktus bolygatta országokban szabad az út a bűnözés előtt.

Képzeljünk el egy egyszerű példát: egy Bita nevű tizenkilenc éves lány vagy, kék szemű, világosbarna hajú. Nem tudod befejezni a középiskolát, bombatalálat érte az épületet. Az apád elveszítette a munkáját, várja a behívólevelét. Az édesanyád ápolónő, a kórházban dolgozik. Alig tudtok megélni a fizetéséből, ha hazajön, feszült és ideges. Mindenki az. Fogy a nevetés és a jókedv a világban. Akadozik a közműszolgáltatás. Meghalt a legjobb barátod. Alig mersz kimenni az utcára, nem tudsz aludni a szirénáktól. Rád senki sem figyel, nem is akarsz zavarni, pedig érzed, hogy lassan elfogysz. Te vigyázol a húgodra és az öcsédre. Egyetlen nagymamád van, vidéken él, rettegsz, hogy mikor értesítenek a haláláról. Az ATM-ek sem üzemelnek már, mit fogtok enni két nap múlva? Meggyilkolják a szomszédotokat, és senki sem keresi az elkövetőt. Ki tehette, értetek mikor jön el? Eddig bírtátok, felkerekedtek. Az apád nem hagyhatja el az országot. Hátrahagyjátok a lakást, az emlékeket, az apádat, és elindultok két kisgyerekkel az ismeretlenbe. Nincs félretett pénzetek. Nincs ismerősötök külföldön. Nem beszéltek nyelveket, talán te egy kicsit angolul. Nem ismeritek a jogaitokat. Bármit megtennél, hogy segíts a családnak, édesanyád ugyanígy. A határon szembesültök vele, hogy rengetegen vannak. Köztük sokan, akik rátok várnak. Akik ugyanígy bármit megtennének.

Az online tér és a tranzitpontok talán a legveszélyesebb helyszínek, a potenciális áldozatok és elkövetők gyűjtőhelye. Aki átlépi az Unió külső határait, jó eséllyel többé nem lesz ellenőrizve, regisztráció nélkül eltűnhet, ezért is különösen fontos a pontos adatok vezetése. Ami nehezíti a tényleges segítségnyújtást, az a segítő szerepben feltűnő emberkereskedők (így minden önkéntes ellenőrzése is kiemelten fontos volna) és a félelem a rendőrségtől. Azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a traumát átélt embereknek alapjaiban rendül meg a más emberekbe, a világba, a saját magukba vetett bizalmuk, és a gondolataik beszűkülhetnek, amely szintén tovább növeli a sérülékenységüket.
A nyelvi akadályok és a helyi, nemzetközi jogok ismeretének a hiánya tetézi a kiszolgáltatottságot, ezért a megfelelő, anyanyelven elérhető információnyújtás a legnagyobb segítség. Szükség volna még rengeteg szakemberre is, akik a traumafeldolgozásban támogatják a menekülteket.

A háború nyomait évtizedekig fogja nyögni a kontinens, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi életünkbe is bekígyóznak a hatásai. Az erőszak mindig a gyengébb ellenállás felé fordul, azt gyötörjük, aki sérülékeny, sérült. Az ehhez hasonló katasztrófák (és a hétköznapi traumák) feldolgozásában a türelem és a megértés segít, ha van tere a gyásznak, és lehetősége, ideje a gyógyulásnak. Vigyázzunk egymásra.

Bármi is történt veled, magányos, szomorú vagy dühös vagy, van, aki melletted áll: hívd a 116-111-et, ha jól esne valakivel megosztani, mi jár a fejedben! A Kék Vonal ifjúsági segélyvonalat a nap 24 órájában hívhatod ingyenesen, névtelenül.
Ha felnőttként keresel segítséget, a 116-123-as szám alatt várják a hívásod.

Írta: Molnár Dóra
A kiemelt kép forrása: childhelplineinternational.org