„Január elején érkeztem New Yorkba, hogy megkezdjem május 31-ig tartó gyakornokságomat a Szentszék Állandó Képviseletén az Egyesült Nemzetek Szervezeténél. A Szentszék nem teljes értékű tagja az ENSZ-nek, így állandó megfigyelői minőségében van jelen a szervezetben, azaz hozzászólhat a vitákhoz és egyeztetésekhez, de nem szavazhat” – hallgatónk, Máttyus Marcell élménybeszámolója gyakornoki időszakának kezdetéről.
Tekintettel a megfigyelői státuszra a szentszéki ENSZ-csapat is meglehetősen kis létszámú a többi szervezethez viszonyítva. Ennek a ténynek számomra örömteli következménye, hogy nagyban támaszkodnak a gyakornokok munkájára, akik évi három turnusban segítik a Képviseletet. A pozíciót egy többfordulós felvételi eljárás teljesítését követően nyerik el a gyakornokok, 6-7 fős létszámban. Az én csoportom nemzetközi, szinte minden földrész képviselteti magát, mindenki a húszas évei elején jár, így egy dinamikus csapatban dolgozunk együtt, ahol hamar barátságokat is kötöttem.
Az első héten a munka a gyakornoki teendők betanításáról szólt, így reggel nyolctól és hatig a Képviseleten voltunk társaimmal, ahol felkészítettek minket a Szentszék álláspontjával kapcsolatban az egyes témaköröket illetően, illetőleg gyakornokságunk legfontosabb részét, az úgynevezett „report” írás mikéntjét is ekkor tanultuk meg. A Képviselet nagyjából tizenöt perc sétára van az ENSZ-negyedtől, ahova a hét legvégén látogattunk el, miután megkaptuk a hivatalos belépőket. A gyakornokokat ezt követően két csoportra bontották: az „Emberi Jogok” és a „Béke és Biztonság” csoportokra. Én az utóbbiba kerültem, így a félév során a témakört érintő ülések jelentős részén ott kell majd lennem. Ez a feladat együtt jár azzal, hogy a Biztonsági Tanács egyes üléseit közvetlen közelről figyelhetem, de sok egyéb, a tárgykört érintő alacsonyabb szintű ülést is követnem kell, melyekről az azt követő napokban kell jelentést írnom a képviselet vezetőinek. A gyakornokok a félév során a Szentszék „fülei és szemei”, azaz kizárólag megfigyelünk, hozzászólni nem szólunk hozzá semmihez. Az itteni legnagyobb élményem eddig kétségkívül az volt, mikor a Biztonsági Tanács Palesztináról szóló nyílt vitáján ott ülhettem a BT asztalánál a felszólaló képviselőnk mögött.
A sajnálatos módon felgyorsult és tragikus nemzetközi események a munka tekintetében azzal járnak, hogy számos ülésen kell részt venni, a legaktuálisabb témákról, így például az UNRWA (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East – a szerk.) támogatásának megvonásáról, vagy a Gázai övezet lakosságának nyújtott segélyek eljuttatásáról. A vitákat közvetlen közelről figyelni óriási tapasztalat, már az első hetek alatt rengeteget tanultam. Érdekes testközelből látni, hogy a diplomaták hogyan viselkednek a tárgyalótermen belül és azon kívül, hogyan zajlik a szavazás; a vétó és a tervezetek elfogadása mind-mind olyan élmény, amiben máshol nem lehetne részem.
New York maga tényleg olyan, mint a filmekben, minden megtalálható itt a világon, ennek megfelelően az árak is meglehetősen magasak. A metró tökéletes kicsinyített képe az itteni társadalomnak, hiszen a Wall Street-i üzletemberektől a legszegényebbekig mindenki használja, tekintettel arra, hogy Manhattanben ez az egyetlen gyors és hatékony közlekedési mód. A New York-i életet megszokni egy időbe telik, hiszen az óriási távolságok, az állandó rohanás és a helyi jellegzetességek (pl. a párhuzamos utak végtelen sora) meglehetősen eltérnek az otthon megszokottaktól.
Szerző, fotó: Máttyus Marcell