Milyen nehézségekkel néznek szembe a monori szegregátumban élő gyerekek? Milyen lehetőségeik vannak? Somogyvári Fannival, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársával, háromgyermekes édesanyával Péterfi Csongor, a Ludovika Collegium és a BGE Nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatója beszélgetett, aki a lelkes önkéntesekből álló közösséghez 2021-ben csatlakozott. Az interjú további apropója, hogy a Ludovika Collegium szintén a Máltaihoz tartozó sárkeresztúri Jelenlét Ponttal működik együtt, immár több mint egy éve.

„2019-ben alakult meg a monori Tabán-telepre havi rendszereséggel járó önkéntes csapat – a káposztásmegyeri egyházközségből és a Fokoláre lelkiségből, valamint lelkes önkéntesekből álló közösséghez 2021-ben csatlakoztam. Találkozásaink alkalmával a helyi tanodában vagy az udvaron különböző ügyességi játékokkal, sorversenyekkel készülünk, a tinédzserekkel pedig az őket érintő kérdésekről beszélgetünk. A program csúcsa minden évben a közös nyári tábor, ekkor az öt napig tartó együttlét kiegészül kirándulással és budapesti utazással – így voltunk már állatkertben, a Tropicariumban és a MiniPoliszban is.” – Péterfi Csongor rövid bevezetője után Somogyvári Fannit kérdezi.

Angoltanár és cukrász végzettséged van, hogyan vezetett a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz az utad?
Amíg a gyerekek kicsik voltak, addig elhelyezkedtem részmunkaidőben egy cukrászdában – ez egy átmeneti időszak volt az életemben. Amikor otthagytam, erős vágy fogalmazódott meg bennem, hogy szociális területen helyezkedjek el, de se végzettségem, se tapasztalatom nem volt. Aztán jött egy lehetőség, önkéntes koordinátori pozícióra kerestek valakit – ez nagyon megtetszett. Úgy éreztem, hogy ez a képességeimhez, tudásomhoz passzoló feladat, hiszen ifjúsági hitoktatással, táborok szervezésével sok éven keresztül foglalkoztam a plébánián. Így vágtam bele.

Mióta tart a monori program? Hogyan kezdődött?
2019 szeptemberében kezdtem el a Máltánál dolgozni, az első tábort 2020 júliusában tartottuk. Rögtön az elején megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne a fiatal önkéntesekkel egy hosszú távú, közös programot indítani. Körbejártam a Pest megyei intézményeket, és Monorra esett a választás, mivel ott teljes nyitottsággal, lelkesedéssel fogadtak.

Mit tekintesz a legnagyobb problémának a monori telepen? Melyek a gyerekeket érintő kihívások?
Gyökértelen közösség a monori szegregátum, nincsen múltjuk, se kultúrájuk, ők leginkább „összeverődtek”. A cigány közösségeknek az ország számos pontján élő hagyományai vannak, amelyek megtartó erővel bírnak, mindez Monoron hiányzik. Nagyon magas a bűnözési ráta, a kábítószerhasználat, töredékes családok vannak. Ezekben a családokban nevelkednek a gyerekek, akik így már maguk is traumatizáltak egész kicsi koruktól kezdve. A traumákat hordozzák, majd generációról generációra örökítik tovább. Ebben próbálunk jelen lenni a szeretetünkkel és az odafigyelésünkkel.

Milyen pedagógiai módszerekkel lehet hatni a gyermekekre?
Az egészen biztos, hogy amit előtte tapasztaltunk, az itt nem működik. Van három gyerekem, hittantáborokat szerveztünk, ahol százhúsz gyerek volt jelen. Azonban megérkeztünk az első monori táborba egy kész programtervvel, amit az első este ki kellett dobnunk. Csináltunk egy másikat, már jobban a gyerekek igényeire szabva – amit mi hoztunk a középosztálybeli kultúránkból, az itt egyáltalán nem működik. A gyerekek nagy része különböző tanulási nehézségekkel küzd, így nagyon rövid ideig fenntartható a figyelmük, és olyan programokat kell kitalálnunk, amikkel minél tovább lekötjük őket, illetve amíg figyelnek, addig tudunk valamiféle hatást gyakorolni a gyerekekre. Kulcs a sok mozgás, játék és a személyes odafigyelés. Azt gondolom, hogy a programunk legnagyobb erőssége, hogy nem három-négy-öt önkéntes foglalkozik az ötven gyerekkel, hanem mivel húszan megyünk, lehetőség van arra, hogy a gyerekekre személyes figyelem jusson. Ez az, amire a legnagyobb szükségük van.

Monorról indult Máltás futsal csapat – jelenleg az egyik kamasz a felzárkózó települések válogatottjának tagja –, ugyaninnen nőtte ki magát a Szimfónia Program is, így a foci és a zene biztos pont. Ezeken kívül milyen kitörési lehetőségek vannak?
Ez egy nehéz kérdés, mert egy-egy jobb képességű gyerek, akinek lenne arra lehetősége, hogy a telepi közegből kiemelkedjen, nagyon sokszor a többségi társadalomban lévő diszkrimináció miatt visszamenekül a saját közösségébe. Vannak pozitív példák, de a sikerkritériumok néha apró dolgok. Azon gyerekek között, akikkel mi foglalkozunk évek óta, még csak egy tizennégy éves kislánynak született gyereke, ez óriási. Nem feltétlenül a mi sikerünk, elsősorban az ott dolgozó kollégáknak az érdeme, akik nap mint nap foglalkoznak a gyerekekkel, de ez egy hatalmas siker. Azt szintén nagy sikernek tartom, hogy több gyerek eljut oda, hogy elvégezze a nyolc osztályt. Minden egyes fiatal, akinek megvan a nyolc általánosa, esélyt kap arra, hogy az ő élete jobb legyen, mint a szüleié. Az is örömteli, hogy ezeket a gyerekeket el tudjuk vinni Budapestre, kirándulni például Visegrádra, meg tudjuk velük ismertetni a telepen kívüli világot. Nagyon be vannak ide zárva, nincs lehetőségük világot látni. Azáltal, hogy megismernek más településeket és élethelyzeteket, jobban otthon érzik magukat a világban – egy egyszerű példa: tudják például, hogyan kell jegyet venni és felszállni egy vonatra.

Mi a kedvenc történeted Monorról?
Több élmény is eszembe jut. Jó azt érezni, hogy a szeretetünkkel, odaadásunkkal sikerül áttörni a kezdeti bizalmatlanság falát: odajönnek a kislányok, leülnek, és mesélnek családról, iskoláról. Nyilván minden gyerekben van egy félelem, erre meg is tanítják őket otthon, pláne én máltás munkatárs vagyok, külsős munkatársnak „márpedig nem mesélünk el semmit, mert akkor majd jön a gyámhivatal, és elvisz minket”. Nagy dolog, amikor egy gyerek a bizalmatlanságon túllépve eljut addig, hogy a nehézségekről is beszél. Boldoggá teszi a kisebbeket, nagyobbakat a jelenlétünk: biztos pontok vagyunk az életükben már ötödik éve – tudják, hogy nem fog eltűnni Fanni néni és csapata.

A számos önkénteskedési lehetőség közül kiknek ajánlanád a cigányokkal való foglalkozást?
Egyik fontos pont az előítélet-mentesség. Sok mindenkinek azért nem megy ez, mert rossz tapasztalatot hoz, akár gyerekkorából, ezeket a beidegződéseket vagy félelmeket pedig nehéz felülírni. Végtelen türelem kell a gyerekekhez, a kitartás elengedhetetlen. Sokakat próbáltam már hívni, és az, hogy valaki hogyan reagál elsőre, már sok mindent elmond. Akinek a szemében látom a bizonytalanságot, őt nem biztos, hogy kell erőltetni, akinek viszont egyből felcsillan a szeme, azt visszafogni sem lehet, hogy újra Monorra jöjjön.

Az interjút készítette: Péterfi Csongor
A kiemelt képek forrása: » Monor, TabánJelenlét (maltai.hu)
18079090671_727bee8141_b.jpg (1024×683) (wp.com)
17457753733_c7e3ca9ecb_b.jpg (1023×683) (wp.com)