A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézete és a Habsburg Ottó Alapítvány Európa Klub elnevezésű programsorozatának aktuális rendezvényén az NKE-n, október 18-án kerekasztal-beszélgetést szerveztek, melynek moderátora Salát Gergely volt. Az eseményen három előadó osztotta meg gondolatait Kína és Európa viszonyáról, valamint a gazdasági és politikai kihívásokról, amelyek mindkét fél számára relevánsak. Az előadók Christian Geinitz, Valery Niquet és Eszterhai Viktor voltak, akik különböző nézőpontokból világították meg a Kínával kapcsolatos stratégiák lehetőségeit és kihívásait.

Christian Geinitz, a Frankfurter Allgemeine Zeitung gazdasági újságírója, korábbi pekingi tudósítója és több Kína-fókuszú könyv szerzője szerint különleges időpillanatban beszélhetünk Kínáról, hiszen a Kínai Kommunista Párt már 75 éve van hatalmon, míg a Szovjetunió csak 74 évig állt fenn. Kína gazdasági fejlődése az elmúlt évtizedekben lenyűgöző volt, GDP-jük 2000 óta, a WTO-hoz való csatlakozásuk után, tizenkétszeresére nőtt. Geinitz hangsúlyozta, hogy Kína példát mutat arra, hogy egy egyszemélyes rezsim is képes lehet jelentős gazdasági növekedésre, és nem lenne helyénvaló csupán azért remélni Kína bukását, mert nem követi a nyugati normákat. Az ország túl befolyásos ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk, ahogyan az USA sem tudja kizárni Kínát a globális gazdasági térből. Geinitz kiemelte Kína 2025-re vonatkozó „Made in China” programját, amelynek célja, hogy 2049-re vezető globális gazdasági hatalommá váljon Kína. Európa jelenlegi GDP-jének 30%-a Kínától függ, és a vásárlóerő-paritásban Kína már most erősebb, mint az Egyesült Államok, ráadásul az USA legnagyobb hitelezője is. Geinitz idézte Hillary Clinton korábbi megjegyzését: „Hogyan beszélhetsz rosszat a bankárodról?”, amikor a politikusnőt Kínával kapcsolatos enyhe kritikájáról kérdezték. A Kínával való kereskedelmi kapcsolatot illetően Geinitz arra is rámutatott, hogy Európa napi 2 milliárd dollár értékben kereskedik Kínával. Mindazonáltal a túlzott függés Kínához kockázatos lehet, hiszen nem jó, ha egyetlen „szállítóra” támaszkodunk.

Valery Niquet, a Foundation pour la Recherce Stratégique vezető kutatója megjegyezte, hogy Kína nem csupán kockázatot jelent, hanem továbbra is jelentős gazdasági lehetőségeket kínál. Ugyanakkor a rezsimek gyorsan összeomolhatnak, ahogyan a Szovjetunió is tette. Kína gazdasági nyitása Deng Xiaoping vezetésével azt a célt szolgálta, hogy a rezsim fennmaradjon, és megerősítse a gazdaságot, valamint a hadsereget. A világjárvány alatt Kína gazdasági következményekkel járó szigorú intézkedései mutatták meg az ország határozottságát. Bár Kína gazdasági szempontból egyre erősebb, Niquet rámutatott, hogy az ország még mindig nincs teljesen kifejlesztve, például a nyugdíjrendszer még nem áll rendelkezésre. További GDP-növekedésre van szükség ahhoz, hogy Kína fejlettebb szociális szolgáltatásokat tudjon biztosítani. Kína ugyanúgy rászorul Európára, mint Európa Kínára, hiszen Kínának szüksége van európai befektetésekre és piacra. Niquet hangsúlyozta, hogy Kína számára egyre nehezebb lesz új gyárakat építeni az EU és az USA új vámkorlátai miatt. A 2018-as amerikai–kínai kereskedelmi háború során sok cég nehézségekkel szembesült, de ennek ellenére Kína számára szükségesek a külföldi kapcsolatok.

Eszterhai Viktor, a John Lukacs Intézet tudományos munkatársa, aki 15 évig élt Kínában, a magyar–kínai kapcsolatokra fókuszált. Szerinte a fő kérdés az, hogyan viszonyulunk Kínához, hiszen Kínára sokszor rendszerszintű kihívásként és versenytársként tekintünk. Európa és Kína kapcsolata több mint 500 évre nyúlik vissza, amikor a portugálok először megjelentek a kínai kereskedelmi útvonalakon. Ez a kapcsolat mindig is a profitra épült, mint ahogy a Kelet-indiai társaság és az Osztrák–Magyar Monarchia kínai városának (az úgynevezett tiencsini koncessziós zóna) tevékenysége is. Eszterhai szerint Európa soha nem volt gyengébb Kínához képest, mint most, és nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy megváltoztassuk Kína rendszerét, hogy az illeszkedjen a nemzetközi normákhoz. Jelenleg Európa technológiai téren lemaradásban van az Egyesült Államokhoz és Kínához képest, így először az EU megerősítésére kell összpontosítani. Ami a két nagyhatalmat illeti, ha Kína aláássa a nemzetközi rendszert, ezzel egyidejűleg az USA mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze első helyét a világgazdaságban. Európának továbbá hagyományos biztonsági kockázatokkal is szembe kell néznie, amelyeket nehéz Kínával kapcsolatban elemezni. Eszterhai kiemelte, hogy Magyarország egy félperifériás állam, amelynek importálnia kell a technológiát és a szolgáltatásokat, hogy vezető gyártó országgá válhasson. Példaként említette a kínai befektetéseket az autóipari akkumulátorgyártásban, amely nemcsak a gazdaságot erősíti, hanem a meglévő autógyártó cégek Magyarországon maradását is biztosítja.

A záróvita során Valery Niquet arra figyelmeztetett, hogy Kína nem csak a profitra összpontosít, és az USA képes megállítani a tőkebeáramlást, ahogy azt a Trump-adminisztráció alatt láttuk. Eszterhai úgy vélte, hogy a kínai technológia különösen Kelet-Európában nagy segítség lehet, ahol a digitalizációban nagy elmaradás van. Christian Geinitz viszont arra figyelmeztetett, hogy a gazdaságra való túlzott fókusz veszélyes lehet, mivel Kína inkább a politikai stabilitásra összpontosít, és ennek érdekében gazdaságilag kiszámíthatatlan döntéseket hozhat. Összességében a vita zárásaként Eszterhai elfogadta Niquet egyes érveit, de hangsúlyozta, még ha a kínai tőkebeáramlás megszűnne is, a kínai technológiai fejlődés Európában maradna, és hosszú távon is pozitív hatással lenne a gazdaságunkra.

Írta: Németh Levente
Fotó: Szilágyi Dénes