December 12-én és 13-én az ország egyik legfontosabb temetőjébe látogattunk: a kollégiumhoz közeli Fiumei úti sírkertben vettünk részt vezetett sétákon.
Két éve hagyományt teremtett a Ludovika Collegium a sírkerti sétával, amit azóta őrzünk és ápolunk. Tavaly és idén is épp Antall József halálának évfordulóján, december 12-én vettünk részt idegenvezetéssel egybekötött, tematikus sétán – a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök sírja, a „szoborrá szilárdított drapéria” is a temetőben található.
A dátumnak és az évfordulónak megfelelően idén az első napon, csütörtökön, a sírkertben eltemetett tizenöt magyar miniszterelnök sírját néztük meg, a teljesség igénye nélkül. Elsőként megtekintettük az Apponyi-hintót és a Teleki Pál-féle vörös térképet kiindulópontként felhasználó, nagyméretű grafikát, amelyen a sírkertben eltemetett határainkon túli magyarok láthatóak. Ezt követően indultunk a miniszterelnöki sírokhoz. Batthyány Lajos mauzóleuma frenetikus látványt nyújtott – a sétavezető kevéssé ismert, személyes történetekkel is megspékelte az első magyar miniszterelnökről szóló beszélgetést. Kádár János sírjánál is hosszasan elidőztünk, meghallgattuk a 2007-ben ellopott koponya történetét. A Kossuth-mauzóleum közelében eltemetett Horn Gyula sírjánál és Károlyi Mihály síremlékénél a kollektív emlékezet és az emlékezetpolitika kapcsán folytattunk izgalmas eszmecserét: a két miniszterelnök emlékezete (is) komoly vitákat generált a magyar közéletben. Az egymást váltó rezsimek, rendszerek merőben más fénytörésből közelítik meg és értékelik a korábbi magyar miniszterelnökök, politikai vezetők teljesítményét. Ennek szimbolikus bizonyítéka, hogy Tisza István 1934-ben készített szobrát 1975-ben politikai ellenfele, Károlyi Mihály szobrára cserélték, hogy aztán 2014-től ismét Tisza-szobor álljon a Kossuth tér északi oldalán.
Másnap reggel ugyanazon a helyszínen és ugyanabban az órában találkoztunk, a tematika azonban változott: ezúttal a művészparcellák felé vettük az irányt. Megcsodálhattuk többek között sportolók, színészek, zenészek és a közéletet, történelmet alakító nagyjaink sírjait, például Slachta Margitét. Apropó, történelem: az e kifejezést megalkotó Döbrentei Gábor költő síremlékét is megtekintettük. Sétavezetőnk izgalmas részletekkel színesítette a sétát: a jobbkezes Csontváry Kosztka Tivadar síremlékén lévő szobron a festőművész bal kezében tartja az ecsetet. Ennek oka, hogy amikor a festő önmagát a tükörből lefestette, a vásznon már a gyengébb kezében jelent meg az alkotóeszköz, s ez a festmény szolgált alapul a szobornak. Mindkét nap szóba került a Semmelweis és a Dűne: Második rész is, az alkotások egyes részleteit ugyanis a sírkertben forgatták.
A két sétát stílszerűen Stühmer-szaloncukrokkal köszöntük meg az idegenvezetőknek, hiszen Stühmer Frigyest is a sírkertben temették el. Jövőre folytatjuk!
„Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak.”
Írta és az alkalmakat szervezte: Péterfi Csongor
Fotó: Frech Helga, Péterfi Csongor, Tinkó Máté