
A Ludovika Collegium március 31-ei közéleti beszélgetésén meghívott vendégünk dr. Boromisza Zsombor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campus Főigazgatóságának általános és stratégiai főigazgató-helyettese volt, az estet Koltai Álmos, az LC és a MATE Tájrendező és kertépítő mérnök szakos hallgatója moderálta, melynek témáját a környezetvédelmi hatástanulmányok államigazgatásban betöltött szerepe adta.
A szakember régóta foglalkozik a fenntarthatóság, a természeti értékek védelmének kérdéskörével. Életútjának fontosabb szakaszai között kiemelendő, hogy tájépítészmérnökként diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetemen, később pedig az intézmény Tájépítészeti Karán kezdett dolgozni mint egyetemi oktató. Számos tájépítészeti projektben és környezeti hatástanulmányban vett részt tájvédelmi szakemberként, amellett pedig profi szinten hódol a természetfotózás szenvedélyének.
A beszélgetés elején elméleti szinten is tisztáztuk, hogy mi a különbség a természetvédelem és a környezetvédelem között. A szakember értelemzésében a kettő különbsége az értékfelfogáson múlik. A természetvédelem egy elvontabb, „romantikusabb” fogalom, ami egy-egy élőhely, faj vagy populáció védelmét foglalja magában, míg a környezetvédelem mért értékekkel, emberi jólétet érintő környezeti hatásokkal foglalkozik.
A továbbiakban a meghívott vendég bevezette a hallgatóságot a hatástanulmányok működésének világába: hosszasan értekezett arról, hogy a jelenleg is fennálló szabályozási rendszer milyen erőségekkel és gyengeségekkel rendelkezik.
A Ludovika Collegium hallgatói komplex áttekintést kaphattak, hogyan is zajlik egy hatástanulmány létrehozása, a tárgyalási fázison belüli intrikákról egy-egy anekdota is elhangzott a szakértő tolmácsolásában. Külön érdekesség volt arról hallani, példának okáért a honvédelmi szervekkel való együttműködés esetében, hogy mennyire unikális egy ilyesfajta tanulmány elvégzése, már csak a beruházásokat érintő titoktartásból kifolyólag.
Lajstromba vettük azokat a trendeket, amelyek Magyarországon az utóbbi évtizedekben meghatározták a hatástanulmányok összeállításának módját, szó volt az 5G-vel kapcsolatos beruházásokról, vagy éppen az Őrség ökoturisztikáját érintő, környezetvédelmileg kérdéses infrastrukturális fejlesztésekről.
Összességében a meghívott vendég hasznos és figyelemfelkető tudást, továbbá fontos erkölcsi útjelzőket adott az LC közössége számára a környezetvédelem tárgykörét érintően.
Írta: Koltai Álmos
Fotó: Hajnal Dominik













