A szokásos intézménylátogatás keretein belül a Ludovika Collegium hallgatóinak egy része a drezdai születésű, kortárs festő, Gerhard Richter kiállításán járt a Magyar Nemzeti Galériában.
Richter az egyik legjelentősebb német festő, aki élete folyamán végig kísérte az utóbbi száz év németországi rezsimjét. A nemzetiszocializmust még gyermekként, a szocialista NDK-t pedig már fiatalként élte meg, majd ezt követően az ország nyugati felébe disszidált.
A Budai Várpalota ad otthont 1975 óta a Nemzeti Galériának, ahová nyitásra érkeztünk és egy felkészült, a kiállítással és a művésszel kapcsolatban széles ismeretekkel rendelkező vezető várt minket.Közel 80 műalkotást tekinthettünk meg a nagyszabású, tematikusan berendezett, életművet átfogó tárlaton. Számomra az volt a legkiemelkedőbb, hogy a kiállítás milyen nagyszerűen felépített volt, az apró részletek is kiemelt figyelmet kaptak. A tárlatvezetés után mindegyikünk ott maradt a helyszínen, hogy még alaposabban megnézhessük a képeket. Rendkívül élvezetesek voltak számunkra az önironikus művész alkotásai, főképp, hogy kifejezetten a budapesti tárlatra készült húsz rajzból álló sorozatát is láthattuk. Utóbbi azért is izgalmas, mert tavaly bejelentette a művész, hogy az volt az utolsó alkotói éve.
A Galériába, habár már augusztus óta megtekinthető a tárlat, 15 percenként érkeztek az érdeklődő csoportok.
Végezetül csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy nagyszerű élmény volt ezen a gyönyörű helyen ilyen színvonalas kulturális programon részt venni.
Szubjektív beszámoló – Alföldy Zsigmond Péter
Gerhard Richter véleményem szerint egy rendkívül sokszínű festő, amely nemcsak a „csík” című képén jelenik meg, hanem abban is, hogy rengeteg fajta képet fest, az absztrakt grafit rajzoktól a fotót utánzó arcképeken át a tájképekig. Lenyűgözőnek találtam a homályossággal való játékát a művésznek, sok képe egy életlen fotóhoz hasonlított, ez előtt még sosem láttam ilyesmit.
Több képénél is sokáig időztem, volt melyhez vissza is tértem a kiállítás végig járását követően. Számomra a legérdekesebb festmény a „csík” című kép, melyen rengeteg színes csík látható. A csíkokat az értelem alig-alig tudja értelmezni és már-már szédelegni kezd az ember miközben nézi. Minél jobban közeledtem a képhez és próbáltam elmélyülni részleteiben, annál több csíkot és színt véltem felfedezni, mintha végtelen mennyiségű csíkot ábrázolna a kép.
Egy másik kép mely megfogott az 1970-ben festett „Városkép” című festmény. Ezen kép elkapta a tekintetem és meg is tartotta magának és el is mesélt egy történetet. Mikor végig néztem a szürke árnyalataival festett képet számomra egyből egy lebombázott főváros jutott eszembe, mint például Berlin vagy akár Budapest a második világháború után. Egy bombázás utáni állapotot láttam a képen, mikor már lement a támadás és a por meg a hamu rátelepedett a romokra.
Kedvenc képem a kiállításról – melyhez vissza is tértem a körbejárást követően – a „tengeri látkép” címet viseli. Ezen kép a felkelő nap színeivel fogott meg. Mindig is békével töltött el a reggelek hangulata, a frissesség és a tisztaság tapasztalata. A kép is ennek az érzését keltette bennem, ki is mozdított kicsit a mindennapok szürkeségéből és békével töltött el a látványa. A tenger élmény számomra nem volt számottevő a képen, de a reggeli fények és színek nagyon nagy hatással voltak rám.
Szerző: Bogdány Virág
Fotó: Puchard Balázs