Az LC második évfolyamos hallgatói a bevezető kurzusokat követően úgynevezett tematikus ív keretében tanulnak tovább. Ez egyetlen intenzív kurzus, mely az egész féléven át keretezi a tanulmányokat. Huszár Andrással, a Klímavédelem tematikus ív kurzusvezetőjével készítettünk interjút tapasztalatairól, élményeiről.

LC: Mik voltak az első benyomásaid?

Huszár András: Az első benyomások alapvetően pozitívok voltak, nyolc diák vesz részt a kurzuson, ami egy ideális létszám a hatékony, ámde mégsem nagyon szűkkörű tanuláshoz. Mindenkin azt láttam, hogy nagyon érdekli a téma, de nehezen tudja megragadni elsőre, hogy mi mindent fed le az éghajlatváltozás, de jellemzően van egy-egy olyan részterület, ami az adott hallgatót kifejezetten érdekli. A félév során pozitívan és érdeklődően álltak a kurzushoz a diákok, nem igazán kell őket motiválni a tanulásra, mert foglalkoztatja őket a téma. Általában is jellemző, hogy egyre többeket érdekel a klímaváltozás, különösen a fiatalok körében, a hallgatók pedig egyre inkább átlátják mennyire összetett ez a kérdéskör.

LC: A klímaváltozást egy speciális oktatási keretrendszerben, úgynevezett tematikus ív keretében dolgozzátok fel. Röviden bemutatnád, hogy mi az a tematikus ív és mennyiben különbözik ez egy átlagos egyetemi kurzustól?

HA: Azt fontos elmondani, hogy – legjobb tudomásom szerint – Magyarországon máshol nincs kimondottan az éghajlatváltozásról szóló féléves tematikus képzés. A tematikus ív azért különleges szerintem, mert egy konkrét témára fel lehet fűzni különböző előadásokat, melyek egymással mégis összefüggenek, és ezt az összefüggést az éghajlatváltozás kérdésköre adja. A tematikus ív három sarokpontot határoz meg, mivel a klímaváltozás egyébként egy rendkívül tág témakör.

• Az első sarokpont, hogy Magyarországra fókuszálunk. Bár globális a probléma és globális válaszok kellenek, de azok nemzetállamok megoldásainak az összességei.
• A második az egyes szektoroknak a kijelölése, mivel az éghajlatváltozás problémaköre számos alproblémára osztható, ahogy az üvegházhatású gázok kibocsátását is szektoronként szokták értelmezni. A kurzus három szektorra fókuszál, ami Magyarország számára is legnagyobb kihívás: az energia, a mezőgazdaság és a közlekedés. E három témakör mentén fűzzük fel az órákat és ehhez kapcsolódnak olyan témákon átívelő területek, amelyek mind a háromhoz kapcsolódnak. Ilyenek a pénzügyi, gazdasági kérdések, hogy miből valósítjuk meg és hogyan a szükséges változásokat, beruházásokat stb., de hasonlóan fontos kérdéskör a társadalmi vetületek. Azt látjuk, hogy a legjobb klímapolitikai javaslatcsomag sem tud megvalósulni, ha annak nincs társadalmi támogatottsága. Ezek témákon átívelő területek, amik rendre előkerülnek.
• A harmadik fontos eleme a kurzusnak az Európai helyreállítási tervhez kapcsolódik (RFF), amit az EU a COVID-19 járvány után gazdasági helyreállítás érdekében hozott létre és jelentős források hívhatók le belőle, melyhez a tagállamoknak nemzeti tervet kellett készíteniük, hogyan használnák fel ezeket a forrásokat. A hallgatóknak majd egy alternatív javaslatcsomagot kell készíteniük kifejezetten a három szektorra fókuszálva.

Ez azért fontos, mert a kurzusnak egy átfogó célja, hogy egyértelműen értelmezzük a gazdasági és társadalmi szempontok mellett a környezeti szempontokat is, és egy háromdimenziós látásmódot igyekszünk átadni. Egy ilyen alternatív terven keresztül, ami egy nagyon valós közigazgatási helyzetet modellez, sokat tanulhatnak a stratégiaalkotás folyamatából. Látják a probléma összetettségét, egy konkrét feladat végrehajtását végzik el, majd az elkészült terveket szakértőkkel is validálják. Lesz egy kutatási interjúkészítési szakasz, aminek fontos eleme, hogy ütköztetik a rögvalósággal az elképzeléseiket.

LC: A módszertani kérdéseket részleteznéd még? Milyen eszközökkel dolgoztok az órán?

HA: Fontos eleme a Ludovika Collegiumnak, hogy nem a hagyományos oktatási modellt a követi, a frontális, „megmondó” előadásmódot, hanem sokkal inkább egy hallgatókat bevonó modellre épít, és én is ezt igyekszem a klímavédelmi kurzuson megvalósítani. Ez nem mindig könnyű, főleg ha meghívott előadó van, mert a magyar közegben ez nem megszokott előadási forma, de én kifejezetten kérem a meghívott előadókat is, hogy vonják be a hallgatókat. Volt olyan óránk, ahol egy klímamodell segítségével a hallgatók saját maguknak tudtak validálni intézkedéseket, rögtön ellenőrizve, hogy egy adott döntés „mennyit hoz a konyhára” pl. az üvegházkibocsátás szempontjából. Volt „szerepjátékos” óra, ahol egy konkrét problémakör mentén osztottunk ki szerepeket – magyar kormány, Európai Bizottság, Greenpeace, nagy energiaszolgáltatók stb. – és el kellett játszaniuk azokat érdekeket, amiket valószínűsítettek a megadott résztvevőknek. Érdekes tapasztalat volt az is számomra, hogy a diákok mennyire aktívak, előfordult, hogy az előadótól folyamatosan kérdeztek. Voltak persze hagyományosabb óráink is, ahol az előadói módszertan érvényesült, de törekszünk minél nagyobb interaktivitásra.

LC: Létező jelenség a klímaszorongás, klímadepresszió. Te kurzusvezetőként mennyire találkoztál a hallgatók részéről ezzel a problémával?

HA: A legfrissebb kutatások szerint a fiatalok közel 70%-a kapcsol valamiféle negatív érzést a klímaváltozáshoz. Ami egy sokkoló szám, de ezt megerősítik az én mikrotapasztalataim is. A kurzuson is akad olyan hallgató, akin érződik ez a féle szorongás. Épp a legutóbb órán beszéltünk erről, hogy a szorongás ellen a legjobb ellenszere a cselekvés. Ne azt érezzék, hogy passzív szereplői a történetnek, hanem próbálják úgy megélni, hogy tehetnek még a klímaváltozás ellen. Bár milyen rossz lesz a helyzet, mindig van/lesz értelme jót tenni, ha mást nem, akkor a kármentés vagy a kárminimalizálás mindig fontos lesz. A klímadepresszió egy valós probléma, és nálunk is megjelent a kurzuson, de én igyekszem cselekvő irányba terelni a hallgatókat.

LC: Konkrét lehetőségekről is beszéltetek?

HA: Az egyik első, amiről a hallgatókat igyekszem informálni, hogy milyen lehetőségek vannak. Például a Kék Bolygó Alapítványnál elérhetők ösztöndíjak, amik indirekt módon arra ösztönzik a hallgatókat, hogy ilyen irányba kutassanak. Végső soron viszont mindenkinek magának kell megtalálnia a saját életében, hogy milyen lehetőségei vannak az önkéntes munkától a publikációig. Nem gondolom, hogy mindegyikük ilyen területen fog dolgozni, az naivitás, de az fontos, hogy a klímatudatosság beépüljön, ami visszamutat a korábban említett társadalmi tudatosságra, társadalmi támogatottságra. A klímaváltozásra adandó válaszok együtt fognak járni bizonyos hétköznapi életben jelentkező kellemetlenségekkel, de minél inkább értik az emberek ezeknek a szükségességét, hogy mi a stratégiai cél, annál pozitívabban fogadnak be ilyen döntéseket.

LC: Ahogy említetted a klímaváltozás kérdése szerteágazó, ami számos szereplőt érint, hogy súlyoznád ezeket a szereplőket? Kiknek van a legnagyobb felelőssége?

HA: Mindenkinek van szerepe, nincs meg az a luxus, hogy valakire rátoljuk a felelősséget és várjuk a megoldást, de ezeknek a felelősségeknek a mértéke nyilván eltérő. Más a lehetősége és a felelőssége magánszemélyeknek, nemzetállamoknak vagy akár az Európai Uniónak. Én azért választottam, hogy a kurzus Magyarországra fókuszáljon, mert a Párizsi megállapodás, ami talán a legfontosabb klímavédelmi megállapodás az elmúlt 30 évben, kifejezetten a nemzetállamokra épít, hogy ők állapítsák meg, hogy milyen korlátozásokat tudnak vállalni. Természetesen a cégek szerepe is nagy, nélkülük nincs megoldás. Itt az a kérdés, hogy milyen jogszabályi hátteret kell teremteni, ami a cégeket szabályozza, milyen ösztönzőket lehet bevetni, ami a segíti a folyamatot. Egyre több cég veszi észre, hogy szükséges azt mutatni, hogy törődnek az éghajlatváltozással – bár sokszor csak a kommunikáció szintjén törődnek –, ebben van szabályozói felelősség is, hogy milyen előírásoknak kell eleget tenni. A mi kurzusunk – mivel az NKE-nek is ez a profilja – elsősorban az állami felelősségre összpontosít, mely a klímavédelem szempontjából valóban az egyik legfontosabb szereplő. A cégek a status quo-ban érdekeltek, de nagyon tudnak adaptálódni szükség esetén. De még egyszer: mindenkinek van felelőssége és mindenkit érdekelté is kell tenni, hogy hozzájáruljanak a zöld átálláshoz.

Írta: Puchard Balázs, Prajczer Petra
Fotó: Hoványi Márton, Tom Fisk, pexels.com